Összehasonlítás

2025.06.24. 16:00

Fapadossal utazol mostanában? Jobb, ha erre felkészülsz

Repülős utazásra készülsz? Fapados légitársasággal? Tudod mennyibe kerül egy szendvics vagy egy flakon ásványvíz a Wizz Air, vagy éppen a Ryanair járatain? Megnéztük a két társaság kínálatát, árlapját.

Az alacsony költségű légitársaságok – mint a Wizz Air és a Ryanair – egyre népszerűbbek az európai utazók körében. A fapados szolgálatóknál bár az árak általában kedvezőek, az extra szolgáltatásokért, így a fedélzeti ételért és italért külön kell fizetni.

A fapados járatokon a fedélzeti ételért és italért külön kell fizetni
A fapados járatokon a fedélzeti ételért és italért külön kell fizetni
Fotó: larnal / Forrás:  Shutterstock

Mivel mindkét utasfuvarozó cég indít járatot Barcelonába, így azt vizsgáltuk, ha például Katalónia fővárosában szeretnénk eltölteni egy hosszú hétvégét mondjuk július 4. és 7. között, és ha felszállás után döntünk úgy, hogy eszünk, iszunk valamit, akkor körülbelül mennyit kell majd fizetnünk.

Persze, dönthetünk úgy is, hogy repülés előtt még otthon étkezünk, vagy a lounge-ban tömjük meg a hasunkat, ám aki ezt nem teszi meg, az a következő árakkal számolhat a gépen.

A magyar alapítású Wizz Air választékában megtalálhatók különféle szendvicsek és croissantok, amelyek ára általában 6 és 9 euró, azaz jelenlegi árfolyamon számítva, 2410 és 3620 forint között mozog. Az írországi központú diszkont légitársaság 6,50 és 6,75 euróért, vagyis 2610 és 2710 forintért kínálja a szendvicseket, paniniket, pizzát. Náluk meleg főételek is elérhetők, például lasagne és thai curry. Az árak körülbelül 7,50 euró (3015 forint) körül alakulnak. A Wizz Air kínálatában meleg főétel nem található, azonban könnyű meleg snackek, például levesek és tésztaételek elérhetők, amelyek ára körülbelül 3,70 és 5 euró (1490 és 2010 forint) között változik.

Mindkét fapados italválasztékában szerepelnek alkoholos italok is

Mindkét fapados italválasztékban szerepelnek különféle üdítők, ásványvíz, kávé és tea. A Wizz Airnél jellemzően 2,50 és 3,70 euró (1005 és 1490 forint), míg a Ryanairnél 2,50 és 3,50 euró (1010 és 1410 forint) között mozognak az árak.

Mindkét társaság magazinjában találtunk étkezési csomagot is, a szendvics mellé ital és snack is jár. A Wizz Air 11,50-13,50 eurót (4620-5430 forint) kér értük. A Ryanairnél a szendvics, a meleg ital és a snack együtt 11,50 euró (4620 forint). Ha a meleg italunkat inkább sörre váltanánk, akkor 14,50 euró (5830 forint) az ára.

Aki a repülés során egy kis "bátorítót", azaz alkoholos italokat is szeretne fogyasztani, mindkét légitársaságnál hasonló árszintre számíthat. Kínálnak sört, bort és röviditalokat. A számok nyelvén: a Wizz Airnél egy dobozos sör 6,20 (2490 forint), a Ryainarnél 6,25 (2510) euróba kerül. A borért – jellemzően 2 deci – 7-8,50 (2810-3420), illetve 7-8 eurót (2810-3220) kell(ene) fizetnünk. A röviditalért 7-8,50 (2810-3420), valamint 7-9  eurót (2810-3620 forint) kér majd a légiutas-kísérő. Koktélozhatunk is, ha még ez is belefér a két és fél órás menetidőbe. A Wizz Airnél 10,60-10,90 euró (4260-4380 forint), míg a Ryanairnél 9,75-14,25 euró közötti (3920-5730 forint) italt választhatunk.

Természetesen utazás előtt tájékozódjunk az árakról a két cég aktuális magazinjából, az esetleges akciókról, kedvezményekről.  Szerencsésebb, ha a repülőn kártyával fizetünk, mert ha jelenleg pénzváltóban vásárolunk eurót, akkor körülbelül 416 forintot kell adnunk egyért.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában