Életveszélyes helyzet

2025.06.11. 18:54

Dráma Tatán: buszban felejtettek egy hétéves kislányt a nagy hőségben

Sajnos ez a nyár sem múlik el anélkül, hogy ne hallanánk autóban hagyott kisgyerekről. A legfrissebb drámai eset ezúttal Tatán történt, ahol egy hétéves kislányt felejtettek a buszon a legnagyobb melegben.

Idén is megismétlődött az a dráma, amit nagyon egyszerű lenne elkerülni, mégis évről-évre megtörténik. Ezúttal egy iskolai kirándulás vége vett váratlan fordulatot, amikor egy kisgyereket a buszban felejtettek, ráadásul a nagy melegben. Az eset rámutat arra, milyen fontos a körültekintés és a gyermekek biztonságára való fokozott figyelem.

dráma Tatán
Drámai eset borzolta a kedélyeket Tatán: hétéves lányt felejtettek a buszon a nagy melegben
Forrás: Shutterstock/Illusztráció

A buszban felejtettek egy alvó első osztályos kislányt az osztálykirándulás után Tatán. A hétéves lány a lélekjelenlétének köszönheti, hogy nem lett nagyobb baja: az ablaktörő kalapáccsal verte ki a jármű egyik ablakát, a zajra pedig felfigyelt az éppen a mosdóban tartózkodó buszsofőr – számolt be a hírről a 24.hu cikke nyomán a Tények.

A drámai eset egy osztálykirándulás végén történt

Mint írták, június 5-én a tatai Vaszary János Általános Iskola elsősei osztálykiránduláson voltak. Kora délután, a legnagyobb melegben érkeztek vissza az iskolához, de miután leszálltak a buszról, egyik tanár sem nézte át a buszt és ellenőrizte a gyerekek létszámát. A buszvezető bezárta a buszt, majd elindult a telephelyre a járművön alvó 7 éves kislánnyal együtt.

Az egyik érintett szülő elmondása szerint a buszon felejtett kislány, amikor felébredt, szerencsére emlékezett egy akciófilmre, amelyben azt látta, hogy ablaktörő kalapáccsal törik ki egy busz ablakát, ezért ő is így tett.

Két kézzel megmarkolta a kalapácsot, majd miután elsőre nem ment neki, több ütéssel kitörte az egyik vészkijárati ablakot. Szerencse, hogy egyetlen szilánk sem ment a szemébe, és volt annyi ereje, hogy ki tudja verni az ablakot. Erre a csörömpölésre figyelt fel a buszvégállomás mosdójában tartózkodó sofőr, akit addig még csak fel sem hívtak telefonon a pedagógusok, hogy hiányzik egy gyerek.

A szülő elmondása szerint a kislány körülbelül fél órát tölthetett egyedül a legalább 30 fokos buszon.

A történtekre úgy derült fény, hogy az apa keresni kezdte a kislányát a neki átadott nagyobbik gyermekével, ám sehol sem találták. Mivel senki sem tudta megmondani, hogy a kislány leszállt-e a buszról, ezért elkezdték átnézni az iskola mosdóit. Ekkor mondta azt az egyik gyerek, hogy az osztálytársa aludt a buszon. Ebből jöttek rá, hogy a kislány fent maradhatott a járművön.

Mit tegyünk, ha gyermeket találunk egy bezárt autóban?

Ha ilyet tapasztalunk, késlekedés nélkül értesítsük a rendőrséget és a mentőszolgálatot! Ne vesztegessük az időt arra, hogy megkeressük a szülőket! Ha módunkban áll a gyermeket kivenni a kocsiból, tegyük meg és azonnal vigyük őt hűvös, árnyékos helyre az orvosi segítség megérkezéséig. Jól jöhet ilyenkor egy hideg vizes törölköző, amellyel hűteni tudjuk a kicsit. A hőguta jellegzetes tünetei a kivörösödött arc, a száraz bőr és a nagyon magas testhőmérséklet.

A lap megkeresésére a Tatabányai Tankerülettől Vereckei Judit tankerületi igazgató is megszólalt az ügyben, aki elmondta:

A Tatabányai Tankerületi Központ az iskola bejelentése alapján belső vizsgálatot rendelt el. Amikor a busz visszaérkezett az iskolához, egy járókelő vitatkozni kezdett az osztályfőnökkel és a sofőrrel, amivel akadályozta a hazatérő tanulók biztonságos leszállását. A konfliktus miatt sajnos egy alvó gyermek tíz percre az utastérben maradt. Az osztályfőnök, amint azt észrevette, azonnal értesítette a sofőrt, aki visszasietett a buszhoz. A gyermek még mindig a buszon tartózkodott, de az egyik vészkijárat ablakát betörte, a buszsofőr azon keresztül nyitotta ki az ajtót. A tanárok megnyugtatták, hogy ügyesen cselekedett, de ettől függetlenül a belső vizsgálatot lefolytatjuk, és megtesszük a további szükséges lépéseket.

Mit tegyünk, ha ehhez hasonló helyzetet látunk?

Mint arról mi is írtunk már korábban, a szakemberek évről évre felhívják a figyelmet arra, hogy sem állatot, sem kisgyermeket nem szabad egyedül hagyni az autóban. Az év bármely szakában felelőtlenség ez – még résnyire leengedett ablak mellett is – nyáron azonban különösen veszélyes.

Szakértők szerint egy bezárt autóban 20 perc alatt 43 fokos hőség alakulhat ki már akkor is, ha a kinti hőmérséklet csupán 26-27 fok. Egy nyári napon pedig, amikor 30-35 fokot mérünk, 10 perc alatt akár 70 fokosra is forrósodhat a kocsi belseje. A test ilyen gyors hőemelkedése hőgutát okozhat. A szervezet normális körülmények között izzadással valamennyire képes lehűteni magát, de az autóban kialakuló extrém melegben ez a képesség még felnőtt emberek esetén is megszűnik. A hőguta igen veszélyes állapot, akár az agyat, akár más szerveket komolyan károsíthat, szélsőséges esetben pedig halált is okozhat.

A rendőrség szerint ilyen esetben a 112-et mindenképp hívjuk, hogy időben segítséghez jusson a tűzforró autóban hagyott gyermek vagy kutya. Ha pedig kánikulában, nagy melegben kisgyermeket, illetve háziállatot lát valaki egy bezárt autóban, mindenképpen mérje fel a helyzetet, ugyanis az állampolgároknak kötelessége az életmentés. A megítélésén múlik, hogy mit cselekszik. Ha úgy látja, hogy életmentésre van szükség akkor be kell, hogy törje az autó ajtajának az üvegét, ha más módon nem sikerül bejutnia. Végszükség esetén ugyanis a büntethetőséget, illetve a cselekmény büntetendőséget kizárja vagy korlátozza a végszükség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában