Körkép

2025.06.20. 11:33

Különleges buszmegállók: Máriahalom könyves buszvárója széllel szemben készült

Felderítettük és körképünkben most egyenként be is mutatjuk Komárom-Esztergom vármegye legérdekesebb, legegyedibb, legszerethetőbb buszváróit. Máriahalom egyik buszmegállója, a Petőfi Sárdor utcai, egészen különleges történettel bír.

Több mint 20 éves már az a buszmegálló, amit a Máriahalmi Faluvédő Egyesület készíttetett. Az ötlet fogadtatása nem mindenki részéről volt pozitív, ám, amikor már készen volt, az itt élők hamar megszerették. Pedig könyvek akkoriban még nem is voltak benne.

Különleges buszmegállók berendezett buszvárók Komárom-Esztergom vármegyében
Rönkfából készült Máriahalom egyik buszmegállója
Fotó: Hagymási Bence / Forrás: 24  Óra

Majdnem el kellett bontani a buszmegállót

Murczin Kálmán polgármester a Máriahalmi Faluvédő Egyesület elnöke volt akkor, amikor kitalálta, hogy a településen lévő csúnya, szocreál buszváróval kezdeni kellene valamit. Az ötletét tettek követték, hiszen helyi összefogással, anyagfelajánlásokkal megépült az a rönkfa buszmegállóval, ami ma is rendíthetetlenül áll a Petőfi Sándor utcában. A sorsa azonban ingatag volt.

Különleges buszmegállók berendezett buszvárók Komárom-Esztergom vármegyében
Telis-tele van könyvekkel a Petőfi Sándor utcai buszváró, sokan hoznak ide olvasnivalót
Fotó: Hagymási Bence / Forrás: 24  Óra

Széllel szemben készült a közösségért

A településért tenni akaró Murczin Kálmánnal a buszváró elkészülte után hivatalosan közölték, hogy az építményt el kell bontani. Ezt meghallva ő látványosan el is indult láncfűrészért, ám nem tért vissza vele, és a buszmegálló végül maradhatott.

Különleges buszmegállók berendezett buszvárók Komárom-Esztergom vármegyében
Jól jönnek, amíg nem jön a busz, de vinni is szabad belőle
Fotó: Hagymási Bence / Forrás: 24  Óra

Könyvekkel lett teljes

Két évvel ezelőtt, Murczin Szilvia alpolgármester ötlete, szívügye volt, hogy a Máriahalmi buszmegálló cserekönyveknek adjon otthont. Azóta nem fogy ki az olvasnivalóból a buszváró: sokan hoznak, mások visznek innen könyveket vagy éppen csak elolvasásra veszik őket kölcsön. A Petőfi Sándor utcai buszváró ezzel a plusz funkcióval lett igazán kedves helyszíne, könyves buszmegállója a település közösségének.

Különleges buszmegállók berendezett buszvárók Komárom-Esztergom vármegyében
Itt aztán kedvére válogathat minden könyvbarát
Fotó: Hagymási Bence / Forrás: 24  Óra

 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában