2025.06.15. 06:00
Retró: amikor még amerikai autócsodák százai érkeztek Komáromba
Évente körülbelül 20-25 ezer látogató fordult meg a rendezvényen. Az amerikai autók a Monostori erődben sorakoztak fel és három-négy napon keresztül állt a bál a történelmi falak között, illetve a városban.
A rendezvényt első alkalommal 2002-ben tartották meg a Duna-parti városban. Az amerikai autók és tulajdonosaik minden évben, augusztus elején, közepén érkeztek Komáromba. Az esemény hamar népszerűvé vált, egyre több autós, egyre több látogató érkezett, a tartalom sem volt semmi, így később már a Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál nevet viselte a rendezvény.

Fotó: K. D. / Forrás: 24 Óra
Átlagosan 800-1000 autócsodában gyönyörködhettek a helyiek, illetve a látogatók. Rengeteg programmal készültek a szervezők, a bemutatókon túl voltak versenyek is, füstöltek a gumik, táncoltatták a kocsikat, sokan neveztek az autószépség-verseny, mindenféle hangokat adtak a dudákkal. Tapostak autót, és a vizespóló-versenyen is rendre sokan tátották a szájukat. Annyit még mindenképpen érdemes felidézni, hogy a járgányok mindig felvonultak Komáromban, alkalmanként Észak-Komáromban is, az utak mellett pedig ezrek vették szemügyre a csodakocsikat.
Minden évben koncerteket is tartottak, ott volt például Fenyő Miklós, Nagy Feró és a Beatrice, a Mystery Gang, a P. Mobil, Kowalsky meg a Vega, az Aurora, vagy éppen a világszerte ismert svéd Rednex.
GALÉRIA: Retró - Nemzetközi Amerikai Autók Fesztiválja Komáromban
Fotók: K. D./K. L.
Az amerikai autók két évtizeden át érkeztek Komáromba
2020-ban a koronavírus-járvány miatt lefújták a fesztivált, 2021-ben pedig utoljára találkoztak az amerikai autósok Komáromban.
Aki esetleg szeretné megtapasztalni, újra átélni a rendezvény hangulatát, az szombaton látogasson el a budapesti Vasúttörténeti Parkba, ahol USA Cars elnevezéssel tartanak egész napos rendezvényt.
Galériánkban felidézzük a komáromi Nemzetközi Amerikai Autó Fesztiválok hangulatát.