2025.06.19. 13:27
Híd az elesettek és a segítség között – Tatabányán is megnyílt az áldozatsegítő központ
Tatabánya újabb fontos intézménnyel gazdagodott, amely a bajba jutott emberekért jött létre. A városban megnyílt az ország 18. áldozatsegítő központja, ahol a bűncselekmények áldozatai személyre szabott segítséget kaphatnak.
Tatabányán adták át az ország 18. Áldozatsegítő Központját, amely a bűncselekmények áldozatainak nyújt gyors, személyre szabott segítséget. Az Igazságügyi Minisztérium célja, hogy az év végéig minden vármegyében elérhető legyen ilyen központ – Tatabánya most fontos állomás lett ezen az úton.

Fotó: GDV / Forrás: 24 Óra
Az átadón Tuzson Bence igazságügyi miniszter, Király Nóra miniszteri biztos, dr. Fodor János főigazgató és Gombosné Márkus Anita, a központ koordinátora is részt vett. A Győri úti épület ünnepélyes megnyitása után az esemény a vármegyei kormányhivatalban folytatódott, ahol együttműködési megállapodást írtak alá a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatallal, a rendőrfőkapitánysággal és a Vöröskereszt helyi szervezetével.
GALÉRIA: Tatabányán is megnyílt az áldozatsegítő központ
Fotók: Hagymási BenceGALÉRIA: Híd az elesettek és a segítség között
Fotók: Goletz-Deák Viktória
Áldozatsegítő Központ nyílt Tatabányán
Király Nóra arról beszélt, hogy a rendőrség és a kormányhivatalok a két legfontosabb stratégiai partnerük az ügyben, hiszen előbbiek találkoznak először az áldozatokkal, utóbbiak pedig akár napokon belül képesek gyors pénzügyi segítséget nyújtani.
– Az áldozatsegítő központok építése folyamatos. A célunk, hogy legkésőbb az év elejére teljes országos lefedettsége legyen a rendszernek – magyarázta a miniszteri biztos.
A ceremónia megható pillanata volt a „stafétaátadás”, amely már hagyománynak számít az új központok megnyitásakor. A győri központ koordinátora, dr. Teiszler Ágnes személyesen adta át a stafétát Gombosné Márkus Anitának. Mindkét szakember meghatottan, elcsukló hangon szólt, hangsúlyozva: ebben a munkában nemcsak szakmai irányításra, hanem emberségre és bizalomra is szükség van.
– A segítségnyújtás nem csupán hivatás, hanem híd az elesettek és a támogatás között – mondta dr. Teiszler Ágnes. A frissen kinevezett tatabányai koordinátor, Gombosné Márkus Anita hozzátette, hogy elsődleges céljuk, hogy az áldozatok egyáltalán megismerjék a központot.
– Ha már elértek hozzánk, gondos, odafigyelő, személyre szabott segítséget fogunk nyújtani – tette hozzá.