Vízvizsgálat

2025.06.17. 13:16

Agyevő amőba: megszólalt az esztergomi strand

Agyevőamőba-fertőzés sokkolta Szlovákiát néhány napja. A párkányi strandon is járt az agyevő amőba-fertőzött kisfiú, a strandra a magyarok is átjárnak. Az esettel kapcsolatban az esztergomi strandok vezetője is megszólalt.

Mint korábban beszámoltunk, súlyos állapotban került kórházba egy vélhetően agyevő amőbával fertőzött kisfiú Szlovákiában. A 11 éves gyermek a tünetek megjelenése előtt az Esztergommal átellenben levő párkányi Vadas Termálban volt úszásoktatáson. Az agyevő amőba északi szomszédunknál való megjelenés miatt megkérdeztük az esztergomi strandok vezetőjét is.

A kisfiú agyevő amőba fertőzés miatt súlyos állapotba került. A párkányi strand még zárva lesz, itt az első eredmény az agyevő baktériumról.
A kisfiú agyevő amőba fertőzés miatt súlyos állapotba került. A párkányi strand még zárva lesz, itt az első eredmény az agyevő baktériumról.
Forrás: Facebook/Vadas Thermal

Agyevő amőba Párkányban: az esztergomi strand is reagált

Az esettel kapcsolatban a szlovák közegészségügyi hivatal lezárta a párkányi strandot és vizsgálatot indított. A strand vízéből vízmintát vettek, a legutóbb információk szerint június 20-ig zárva lesz a strand, az eredmények megérkezéséig.

A párkányi strandra sokan járnak át Magyarországról is, illetve Szlovákiából is járnak át az esztergomi strandokra: az Aquasziget Élményfürdő és a Szent István Strand is népszerű fürdőhely. Az esettel kapcsolatban megkérdeztük a két fürdő vezetését is, szükségessé vált-e rendkívüli vizsgálat náluk.

Szarvas Dávid intézményvezető közleményében mindenekelőtt sajnálatát fejezte kis a kisfiú állapotával kapcsolatban. Mint kiemelte: bíznak a kisgyermek mielőbbi felépülésében. Nemrég azonban bekövetkezett a legrosszabb: a kisfiú ugyanis elhunyt.

A működésükkel kapcsolatban elmondta: az Aquasziget Élményfürdő, illetve a Szent István Strandfürdő is szigorú előírásokhoz kötötten működik, melyet a Népegészségügyi Osztály irányoz elő. 

– Folyamatos vízmintavételezés van bakteriális, illetve kémiai összetevőkre egyaránt. Gépész illetve úszómester kollégáink két óránként ellenőrzik a medencékben lévő vegyszermennyiséget, hogy az az előírásoknak megfelelő szinten legyen tartva. Az előírt vegyszerek mellé adagolunk még, klór-dioxid alapú vegyszert is, ami hatványozottan növeli a védelmet. Hatóság részéről nem kaptunk megkeresést arra vonatkozólag, hogy a megszokottól eltérő eljárásrendet kövessünk - részletezte az intézményvezető.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában