2025.05.07. 21:06
Ki lesz az új pápa? Itt az első bejelentés, felszállt a füst
Rengetegen várták, hogy milyen színű füst száll fel Rómában. Eldőlt, hogy milyen eredménnyel zárult az új pápa megválasztása miatt összehívott konklávé első napja.
A pápaválasztás 2025-ös eseményei a magyaroknak külön érdekességgel is bírnak, hiszen a legesélyesebb jelöltek között tartják számon Erdő Péter bíborost, Esztergomi-Budapesti érseket. Ferenc pápa halála után a 21. század harmadik pápaválasztása kezdődött meg május 7-én, szerdán. 133 bíboros gyűlt össze, először ezen a napon. Ők titkos szavazással döntik el, hogy ki legyen az új pápa.

Forrás: mandiner.hu
A Sixtus-kápolnába délután zárkóztak be a pápaválasztás 2025-ös résztvevői. Ezt követte a konklávé első szavazása. Az első füst felszállását 19 óra utánra várták, végül majdnem 21 óráig kellett erre várni.
Ha fehér füst száll fel, az azt jelenti, hogy megválasztották az új pápát, ha fekete, akkor nem jutottak dűlőre. Kétharmados többség kell egyébként, hogy az új eyházfőt megválasszák, ha ez nincs meg, akkor folytatódik a következő napon, napokon is a konklávé.
Eldőlt, ki lesz az új pápa? A füst elárulta
Tömegek várták a Szent Péter téren, hogy milyen színű füst száll fel a kéményből, és hogy már az első napon kiderül-e, ki elsz Ferenc pápa utódja, ahogy azt a Magyar Nemzet is megmutatta:
Fekete füst szállt fel a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből szerda este, vagyis első körben nem sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
A konklávé legközelebb csütörtök délelőtt tart szavazást, szükség esetén kettőt, majd délután, illetve este is egyet-egyet.
Pápaválasztás 2025: a legérdekesebb cikkeink a témában
Cikkválogatásunkból kiderül többek között,
- ki volt az első magyar, akinek esélye volt arra, hogy pápa legyen,
- hogy a mesterséges intelligencia szerint kik a legesélyesebb jelöltek a pápaválasztáson,
- hogy Erdő Péter ikertestvére milyen nevet visel,
- hogyan zajlik maga a konklávé.