2025.05.06. 08:35
Így vizsgázott a jóárasított tatai buszközlekedés: itt vannak az első számok
Jelentősen csökkentek a jegyárak, új menetrendek és járatok léptek életbe, miközben az utaspanaszok száma nőtt. Megérkezett a 2024-es beszámoló Tata helyi tömegközlekedéséről.
Hiába a rengeteg változás, a tatai helyi közlekedéssel kapcsolatos reklamációk száma nőtt 2023-ról 2024-re. Pedig az év elején új menetrend lépett életbe, bővült a járatok köre, és az árakat is jelentősen csökkentették. Tata városában a MÁV Személyszállítási Zrt. látja el a helyi tömegközlekedést. Az áprilisi testületi ülésen ismertették legfrissebb, 2024-es beszámolójukat, ami alapján mozgalmas év áll mögöttük.

Forrás: kemma.hu
A menetrendek többször módosultak, új járatok is indultak – például a 8B és 9A –, ami évi 4400 kilométer megtakarítást eredményezett. A 395 ezer kilométernyi összteljesítmény mellett a járművek átlagéletkora 13 év körül alakul, ami még megfelel a szerződésben foglalt elvárásoknak.
Több a panasz a tömegközlekedésre
A technológiai fejlődés sem maradt el: 2024-től már mobiljeggyel is lehet utazni Tatán, sőt, az ország bármelyik vasútállomásán elővételben is megvásárolhatók a tatai helyi bérletek. Ez az úgynevezett HKIR Egyjegy rendszernek köszönhető, amely egyszerre kényelmesebb és rugalmasabb jegyváltást tesz lehetővé.
A legnagyobb pozitív változás mégis az utasok pénztárcáját érintette: az önkormányzat döntése alapján jelentősen csökkentek a helyi közlekedés díjai. Tatai lakosok havi bérletet 150 forintért, éveset 1800 forintért válthatnak, a nyugdíjasok és diákok számára ezek az árak még alacsonyabbak. Ugyanakkor a bevételek emiatt drámaian, több mint 65 százalékkal estek vissza, a bérleteladásokból származó bevétel pedig 78 százalékkal csökkent.
A kieső bevételeket az önkormányzat és az állam támogatása pótolta: Tata városa több mint 137 millió forintot, az állam pedig bérkompenzációként 16 millió forintot adott a közlekedés fenntartására. Ez utóbbi egyébként 43 millió forinttal kevesebb volt, mint egy évvel korábban.
Az utaspanaszok száma is emelkedett: míg 2023-ban csak 9 panasz érkezett, addig tavaly már 31-et regisztráltak – ezek elsősorban a szolgáltatás minőségét és a járművezetőket érintették.