Döntés

2025.05.04. 09:37

Megvannak az új tatai cégvezetők, tőlük várják a változást

Több hónapos egyeztetés és több órás viták után végre döntés született. A tatai testületi ülésen megválasztották a három tatai cég vezetőjét.

A hónap utolsó szerdáján tartott tatai testületi ülésen nem kevesebb mint 35 napirendi pont került terítékre – a közbiztonság megerősítésétől az önkormányzati ingatlanok jövőbeni hasznosításán át egészen a pedagógus-továbbképzési intézményi program és az önkormányzati alapok kiírásának kérdéséig. 

Több hónapos egyeztetés és több órás viták után végre döntés született. A tatai testületi ülésen megválasztották a három tatai cég vezetőjét.
A tatai testületi ülésen többek között megszavazták, hogy a Tatai Rendház Nonprofit Kft. élén továbbra is Berczelly Attila áll majd
Forrás: tata.hu

Nem kérdés, hogy az egyik legjobban várt és legsürgetőbb döntés a város cégeinek vezető tisztségeire beérkezett pályázatok elbírálása volt. Hiszen a határidő már jócskán szorította a képviselőket. Illetve az elmúlt hónapok alatt kiderült: ez a kérdés igazán fontos és meghatározó mindenkinek. 

Alapos döntések a tatai testületin

A tata.hu beszámolójában is megemlítik, hogy már februárban elindult a jelölési folyamat, akkor írták ki a pályázatokat, melyekre összesen 16 jelentkezés érkezett – közülük 14 felelt meg a formai és szakmai követelményeknek. A Pénzügyi és Ügyrendi, a Városfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi, valamint a Humán Bizottság tagjai április 16-án összevont ülésen hallgatták meg a jelölteket, és nem egyszer komoly kérdések mentén csaptak össze a vélemények.
A szerdai döntés értelmében június elsejétől

  • a Tatai Rendház Nonprofit Kft. élén továbbra is Berczelly Attila áll majd,
  • a Tatai Városgazda Nonprofit Kft.-t Hlavács Attila vezeti, míg
  • a Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. irányítását Pap Tibor veszi át.

A testület indoklása szerint mindhárom szakember méltóképp ötvözi a szakmai tapasztalatot és a város iránti elkötelezettséget, így zökkenőmentesen folytathatják a megkezdett fejlesztéseket és szolgáltatásbővítéseket. A döntés lezárta a hónapok óta tartó egyeztetéseket, és új lendületet ad Tata gazdasági ügyeinek: a már bevezetett programok további finomhangolása mellett az új vezetőkkel közösen indulhatnak el a következő nagyberuházások előkészítései is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában