2025.05.01. 14:30
Dörrent az ágyú, nosztalgiázott a Tankcsapda +fotók, videó
Dörrent az ágyú a Monostori erődben, ám ezúttal nem hadtörténeti bemutató keretében. A Tankcsapda nyitotta a nagykoncertek sorát a Komáromi Napok zenei fesztiválján.
A Komáromi Napok zenei fesztiválját tavaly Lukács Laciék zárták, most ők nyitották. A Tankcsapda idei komáromi koncertje történelminek is mondható, ugyanis ebben a felállásban utolsó előtti koncertje volt a zenekarnak. Ismeretes, Sidlovics Gábor, azaz Sidi és a banda útjai elválnak, és ebben az összetételben május 2-án, a Budapest Parkban áll közönség elé a csapat.

Fotó: Kovács László / Forrás: 24 Óra
Két órán át játszott a Tankcsapda
A Tankcsapda két órán át játszotta a régi slágereket és új szerzeményeikből is ízelítőt adtak. Lukács Laci egy kicsit nosztalgiázott is, megemlítette, hogy 1991-ben léptek fel először Komáromban, akkor a Csokonai Művelődési Központ adott otthont a koncertjüknek. A Monostori erőd az egyik kedvenc helyszínüknek számít, ide is szívesen térnek vissza minden évben.
GALÉRIA: A Tankcsapda koncertje a Komáromi Napokon (fotó: K. L.)
Fotók: Kovács LászlóA koncertek csütörtökön folytatódnak, a fesztivál vasárnap estig tart.
A csütörtöki program:
Nagyszínpad
- 15 óra: Delhusa Gjon
- 16 óra: Carpedanta
- 17 óra: Menthol (Hungária tribute)
- 19 óra: Pápai Joci
- 21 óra: Nagy Feró és a Beatrice
KlapkAréna
- 22.30 óra: DJ Miller
- 0 óra: Yamina
- 2 óra: Pixa
Kemma.hu videó
- Videón a 10-es út vándora: pénz nélkül, mezítláb indult el Győrből Esztergomba Csongor
- Új élet költözött Vértesszőlős központjába +fotók, videó
- Egy baráti ötletből országos túra lett +fotók, videó
- Elek Gáborék két apró lépésre a bajnoki bronzéremtől +videó
- A család erejére épít várost Tata +fotók, videó