Mosoly a sokadik munkaórában

Komáromi ápolók nyerték a vármegyei versenyt - érkezett a hír. A szakemberek tűt szúrtak, sebet kötöztek, branült helyeztek be - egyszóval megmutatták, hogy szigorúan szakmai szempontok szerint mennyire felkészültek - és bebizonyították, hogy nagyon is.

És valóban: kórházba, orvoshoz kerülve mi az elsődleges? Hogy az egészségügyi személyzet szakmai felkészültsége legyen maximális. Elsőre találja meg a vénát, az infúziót rendesen állítsa be, a sebet helyesen fertőtlenítse le. És mi van ezen túl, amitől egy ápoló a legjobb és amitől a beteg egy hosszabb kórházi tartózkodás idején is ha nem is otthonosan, de kevésbé kiszolgáltatottan érzi magát?

Családunk két tagja is ápoló az egyik nagy kórházban, így minden napra jut egy-egy személyes történet, amelyben az ápoló szubjektív, érző emberként szerepel. Hogy nem csak a tű helyes beszúrásától, vagy a gyógyszerek hatóanyagának ismeretétől függ a "jó ápoló" fogalma.

Hanem, ha megfésüli az idős beteg haját, mert jön a fia látogatóba. Hogy a keze alá tartozó 40 fekvő, kiszolgáltatott betegnél rendszeresen, gyakran cseréli a pelenkát, tiszta ruhát ad rá, vagy megmossa az arcát. Hogy viccelődik. Hogy a kislánynak, akinek életmentő műtéte volt, minden nap mond valami biztatót és csacsog vele a divatról. Hogy a sürgősségin, a sokadik rohanós munkaórájában, váltott műszak mellett is számon tart és mosolyogva szól hozzád. És ha kell, a családban is ő az ápoló, akihez a 12 órás műszak után is bátran fordulhatsz, ha fáj, vérzik, sérült. Akinek pedig belülről jön az ápolás, gondoskodás mibenléte - ő legyen a mérce a munkahelyén is, akitől nem csak elvárunk, hanem meg is köszönjük a gondoskodást.