2025.05.04. 13:28
23 éve történt a horrorba illő móri mészárlás: megszólalt a tettes, most mindent elárul a végzetes napról
23 évvel ezelőtt történt a magyar kriminalisztika legsúlyosabb bűncselekménye. Weiszdorn Róbert, a móri mészárlás elítéltje az életfogytig tartó szabadságvesztését tölti, évek óta nem állt kamera elé. Most kivételt tett, és olyasmit is elmondott a 23 évvel ezelőtti napról, amit még soha.
Szinte napra pontosan 23 évvel ezelőtt követték el a magyar bűnügyi történelem legvéresebb bankrablását, a móri mészárlást. 2002. május 9-én, nem sokkal a déli harangszót követően a Fejér vármegyei bankfiókba sötét nadrágban és fehér ingben betért Weiszdorn Róbert és Nagy László. Pénzt akartak, mégpedig bármi áron.

Forrás: © Bors
A rablók nem kérdeztek, a bankba érkezvén Weiszdorn kapásból meglőtte a bank biztonsági őrét, majd a bejárathoz ment, hogy elküldje az érkező ügyfeleket. Nagy László eközben géppisztollyal kivégzett hét további embert–banki alkalmazottakat és ügyfeleket egyaránt. A bűnözők a páncélszekrényt nem tudták kinyitni, így alig több mint 7 millió forintot sikerült csak zsákmányolniuk. Egy-egy járókelő még látta, hogy a két férfi kívülről bezárja az ajtót és eldobja a kulcsot, majd elsiet. A szemtanú közelebb ment és mikor meglátta a lövésnyomokat, értesítette a rendőrséget.
Az eset nemcsak a brutalitása miatt vált emlékezetessé, hanem amiatt is, hogy a nyomozás először teljesen tévúton járt. Így történhetett meg, hogy 2004 decemberében azt a K. Edét ítélte a bíróság életfogytig tartó szabadságvesztésre, aki ugyan szintén nem éppen egy ma született bárány, és sok volt a rovásán, de Móron aznap nem járt. Mi több, hamis tanúzásért az alibijét igazoló barátnőjét is perbe fogták. A ma már „Móri Ártatlan” ragadványnevet viselő férfi valószínűleg még mindig a rácsok mögött ülne, ha 2006 októberében Szebenyi István, amatőr hadszínkutató nem találja meg a gyilkos fegyvert egy erdős területen Tatabánya környékén. Ezek után jutottak el a rendőrök a valódi tettesekhez, Nagy Lászlóhoz és Weiszdorn Róberthez. Előbbi még az ítélethirdetés előtt öngyilkos lett a börtönben, utóbbit pedig életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtották, azzal, hogy legkorábban 40 év letöltése után szabadulhat feltételesen. K. Edét felmentették, de más bűncselekményekért 2020. június 1-ig börtönben maradt, akkor szabadult.
Nem tartja magát gyilkosnak a móri mészárlás elítéltje
Weiszdorn a rácsok mögött megtért és diplomát szerzett teológiából. A bűncselekmény elkövetése előtt született három gyermeke, akik megváltoztatták a nevüket.
A férfi makacsul kitart állítása mellett, mely szerint igaz, hogy ő is használta fegyverét az ügyféltérben, viszont a biztonsági őr halálát nem ő okozta. A lelkiismerete persze így sem tiszta, de minden este azzal a tudattal hajtja álomra a fejét, hogy ő nem ölt és hogy állítja: nem volt tudomása arról, hogy a bűntársa ilyen vérengzést visz véghez a bankfiókban.
Elvégeztem, amit nekem kiadott utasításba, fogjam le a kamerát, álljak oda az ajtóba, küldjem el az embereket, ez volt a feladatom
– mondta Nagy Lászlóra utalva. Olyan részleteket árul el a móri mészárlásról, amelyekről eddig hallgatott. A beszélgetés további részletei a borsonline.hu-n olvashatóak.