2025.05.08. 16:17
Ha május akkor Retro majális: kicsik és nagyok együtt ünnepeltek Oroszlányban
A májusfaállítás mellett a szórakozás sem maradhat el a tavasz utolsó hónapján. Az oroszlányi művelődés központ Retro Majálisara hívta a kicsiket és nagyokat. Az estébe nyúló program sokakat vonzott.
Május elsején igazi időutazásra hívta az oroszlányiakat a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár: retró majális várta az érdeklődőket a „Civileké a ház” programsorozat keretében. A rendezvény fókuszában a közösségi élmény és a helyi civil szervezetek bemutatkozása állt, amelyhez a 60-as, 70-es és 80-as évek hangulata szolgáltatta a díszletet és az ütemet.

Forrás: KFMKK - Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár/Facebook
Háromkor kezdődött a majális
A délután három órakor kezdődő programot a Csiri-biri játéktár interaktív játékszigetei és a Gézengúzok jótékonysági limonádéstandja nyitotta meg. Ezzel egy időben indult a „Jajj, de jó a habos sütemény” nevű sütiárusítás is, amely szintén jótékony célt szolgált. A szervezők már hónapokkal korábban megkezdték az előkészületeket, különös tekintettel a helyi közösségek bevonására.
A KaDarka is fellépett
Domokos Enikő, a program egyik főszervezője kiemelte: az idei majális különleges volt, hiszen a város civil szervezetei, énekesek és tánccsoportok közösen állították össze a programot. A retró tematika szinte minden elemben megjelent – a Majális Szépe jelmezverseny résztvevői például a múlt évtizedek stílusában pompáztak. A színpadon oroszlányi fiatal énekesek és táncosok léptek fel, este pedig a Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar és a KaDarka Társulat idézte meg a legendás táncdalfesztiválok világát.

Forrás: KFMKK - Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár/Facebook
Az élő találkozás pótolhatatlan
A nap sztárvendége Gergely Róbert volt, aki saját nosztalgikus műsorával készült. Az énekes szerint ezek az alkalmak különösen kedvesek számára, hiszen olyan dalokat énekelhet, amelyek generációkat kötnek össze – legyen szó régi filmslágerekről, operettrészletekről vagy a közép generáció kedvenceiről. Mint mondta, ezek az élő találkozások pótolhatatlanok, és számára is feltöltődést jelentenek.

Forrás: KFMKK - Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár/Facebook
Retro buli zárta az estét
Az est záróakkordjaként az EnterTrain Party Band lépett színpadra, akik utcabáli hangulatot varázsoltak a főtérre. A zenekar basszusgitárosa, Berkes Alex szerint céljuk, hogy a közönséget aktív részesévé tegyék a koncertnek – ezért a 70-es, 80-as és 90-es évek legnagyobb slágerei, például a „Szerelemvonat” vagy a „Pocsolyába léptem” mindig helyet kapnak a műsorban. A közönség kitörő lelkesedéssel fogadta a dalokat, sokan táncra is perdültek az esti órákban.