Érettségi

2025.05.05. 16:48

A Kempelen diákjai sem tartották nagyon nehéznek a feladatsort

A honvéd kadét, illetve a rendvédelmi technikusi képzésen résztvevő hallgatók sem tartották nagyon nehéznek az idei magyarérettségi feladatait. A komáromi Kempelen-középiskolában a megkérdezett diákok mindegyike hangsúlyozta, hogy a kellő felkészítést megkapták, semmi nem érte őket váratlanul.

A komáromi középiskola kadétjai, rendvédelmi hallgatói egyenruhában, kicsit megszeppenve – ám annak tudatában, hogy a kellő felkészítést megkapták –,  de önbizalommal nyitották ki 9 órakor a feladatlapokat. A Kempelen Középiskola és Kollégium diákjai aztán egy óra körül kicsit fáradt arccal, de reménykedve léptek ki a termekből.

A Kempelen diákjai, Janovszky Dóra, Bicsák Mátyás és Balogh Dávid arról beszélget, hogy sikerült nekik a magyarérettségi
A Kempelen diákjai, Janovszky Dóra, Bicsák Mátyás és Balogh Dávid arról beszélget, hogy sikerült nekik a magyarérettségi
Fotó: Kovács László / Forrás: 24  Óra

Balogh Dávid elmondta, hogy kellően felkészülten érkeztek a tanintézetbe. Úgy gondolja, nem kaptak túl nehéz feladatokat.
– Mindent tudtunk, mindent átvettük a felkészülési időszakban. Szerintem jó, legrosszabb esetben közepes lesz – jegyezte meg.

Bicsák Mátyás is arról beszélt először, hogy felkészülten várták a magyarérettségi napját. A műveltségi részt tartotta nehezebbnek, de azok között is voltak olyan feladatok, amelyeket sikerült megoldania. Talán a szövegértéssel tudott pluszt hozzátennie. A novellaelemzésben egy kicsit bizonytalan. Úgy gondolja, annyira rosszul nem sikerült, hogy jövőre pótolnia kellene.

Janovszky Dóra is úgy érzi, hogy tanáruk alaposan felkészítette az osztályt. Jósolgatni nem szeretne az osztályzatát illetően.

58 diák írt dolgozatot a Kempelen-középiskolában

Kiss Ilona igazgatónőtől megtudtuk, hogy két osztály 58 diákja adott számot tudásából hétfőn. A feladatokkal kapcsolatban a szövegértésről elmondta, az évek során nagyon sokat tanulták ezt, hiszen ez nagyon fontos nekik a tekintetben, hogy nem egyszer a szakterületükhöz fűződő szövegértési feladatsort oldottak meg. Ezzel több funkciót is elláttak, egyrészt a magyar nyelvi követelményeket is teljesítették, másrészt a szakmai szöveggel erősítették a szakmaiságát az adott, tanult szakmafajtának.

Kiss Ilonával a további feladatokat is áttekintettük és arra kértük, hogy a magyarérettségi nehézségi szintjét 1 és 5 között próbálja meghatározni.

– A két feladatlapot tekintve négyest adnék, tehát a nehezebb kategóriába sorolnám. Úgy gondolom, a feladat megírói jól eltalálták a tanulók általános műveltségének az irányvonalait – értékelt az igazgatónő.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában