Adományok

2025.04.18. 08:40

Rászoruló családok, nyugdíjasok kaptak húsvéti csomagokat

Száz rászoruló család, egyedülálló számára tették szebbé a húsvéti ünnepeket. A Magyar Vöröskereszt komáromi területi szervezete élelmiszercsomagokat osztott csütörtökön.

Komáromban már hagyományosnak mondható, hogy nem csak karácsonykor, hanem a húsvéti ünnepeket megelőzően is adományokkal támogatják az arra rászorulókat. A Magyar Vöröskereszt komáromi területének szervezete az idén száz családnak adott át élelmiszercsomagokat.

A Vöröskereszt élelmiszercsomagjai sokak számára nagy segítséget jelentenek
A Vöröskereszt élelmiszercsomagjai sokak számára nagy segítséget jelentenek
Fotó: Kovács László / Forrás: 24 Óra

– Saját listánk alapján választottuk ki – elsősorban kisnyugdíjasokat – azokat, akiknek minden forintról meg kell gondolniuk, hogy a rezsi kifizetése mellett mire fordítják azt – magyarázta Oláh Gábor.

A Vöröskereszt területi koordinátora hozzátette: elsősorban olyan tartós élelmiszereket tettek a csomagokba, amelyek húsvétkor alapanyagként szolgálhatnak. Gondoltak arra is, hogy az egyedülállók esetleg gyermekeiknek és unokáiknak is adhassanak belőle.

A Vöröskereszt bázisintézményeiben is segített

Oláh Gábortól megtudtuk azt is, hogy 40 csomagot már az elmúlt napokban kiszállítottak. 10-10 csomagot vittek két bázisóvodájukba, illetve bázisiskolájukba. A szétosztásukat azokra a pedagógusokra bízták, akik ismerik a gyerekek körülményeit.

Magyar Vöröskereszt komáromi területi szervezete számára eseményekben gazdag az április, nemrégiben rendezték az elsősegélynyújtó verseny területi fordulóját, majd bázisóvodáikban összehozták a gyerekeket a nyugdíjas klubok tagjaival és együtt készültek a húsvéti ünnepekre. Mindemellett bázisiskolájukban, a Petőfi Sándor Általános Iskolában a négy részből álló drogprevenciós programjuk záró rendezvényét is megtartották.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában