2025.04.10. 19:45
Átvette rangos orvosi díját Tata szeretett gyermekorvosa, dr. Válóczi János
Dr. Válóczi János neve generációk óta összeforrt a tatai gyerekgyógyászattal. Most a szeretet, amit egy város Válóczi doktor úr felé sugárzott, díjban is testet öltött.
A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat idén az északnyugat-magyarországi régióban dr. Válóczi János kapta – annak a számtalan szavazatnak köszönhetően, amelyet volt páciensek, szülők és kollégák adtak le rá.

Fotó: beküldött
A díjat Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) épületében adták át csütörtökön, a helyszín pedig önmagában is különleges élményt jelentett a doktor úr számára. A rendezvényre veje és felesége kísérték el.
– Hatalmas dolognak éli meg, már nagyon izgult. Még sosem járt az MTA-ban, csak erről beszélt, kérdezett – mesélte meghatottan lánya. A tatai gyerekorvos több mint öt évtizeden át gyógyította a tatai gyerekeket.
– Azt hittem, lassan el is felejtenek… Hiszen az élet megy tovább. De ez a díj megkoronázza ezt az 53 évet. Fantasztikus érzés, hogy ennyi szeretetet kapok – mondta korábban Válóczi doktor úr.