Pápaválasztás

2025.04.29. 17:03

Az AI már választott, megvan, ki lesz Ferenc pápa utódja

A konklávét sem kellett megvárni, mi már tudjuk ki lehet Ferenc pápa utódja. Az új pápa nem olasz lesz és sok magyar sajnálatára nem is Erdő Péter lesz az.

Hatalmas veszteség érte nem csak a katolikus egyházat, hanem az egész világot Ferenc pápa halálával. A 88 éves argentin Szentatyát hosszú ideig kezelték kórházban tüdőgyulladással, majd úgy tűnt, az életveszélyes állapoton túl van, a kórházból is kiengedték, állapota folyamatosan javult. Húsvéthétfőn azonban elhunyt. Azonnal megindult a találgatás, ki lehet az új pápa. Még a konklávé el sem kezdődött, nekünk az AI már megmondta, melyik bíboros lesz az új egyházfő.

A mesterséges intelligencia megmondta, ki lesz az új pápa
A mesterséges intelligencia megmondta, ki lesz az új pápa
Fotó: Anadolu via AFP / Forrás:  AFP

Nem olasz lesz az új pápa

Ferenc pápa ravatalánál százezrek rótták le kegyeletüket és a temetési szertartáson is rengetegen vettek részt a világ minden pontjáról. Lionel Messi is szívszorító üzenettel búcsúzott a Szentatyától. Még halála után is megdöbbentette a világot az egyházfő, ugyanis vagyonát a római Regina Coeli börtön fogvatartottainak adományozta

A pápa halála után rögtön megindult a találgatás a pápaválasztás kapcsán. Újra felvillant annak a lehetősége, hogy Erdő Péter révén magyar legyen az új pápa. Már kitűzték a konklávé időpontját is, hamarosan kezdetét veszi a pápaválasztás folyamata. Mi nem vártuk meg a konklávé kezdetét, a mesterséges intelligencia segítségét kértük. Az AI pillanatokon belül megválasztotta az új pápát. Erre a válaszra azonban magunk sem feltétlenül számítottunk.

A mesterséges intelligencia nem említette a legnagyobb esélyesek között Erdő Péter nevét, azonban 4 bíborost felsorolt:

  • Pietro Parolin – az államtitkár, Ferenc pápa egyik legfőbb munkatársa, diplomáciai tapasztalata erős.
  • Luis Antonio Tagle – Fülöp-szigeteki bíboros, a hit terjesztéséért felelős kongregáció korábbi vezetője. Fiatalos, karizmatikus, és Ázsiából származik – ez jelentős lenne a globális katolicizmus jövője szempontjából.
  • Matteo Zuppi – Bologna érseke, ismert szociális érzékenységéről és közvetítő szerepéről béketárgyalásokban.
  • Peter Turkson – Ghánai bíboros, korábban fontos szerepet vitt a Vatikán társadalmi igazságossági ügyeiben. Ő lehetne az első afrikai pápa a modern korban.

A mesterséges intelligencia hozzátette, hogy előfordult már korábban is, hogy nem a leginkább várt, legesélyesebb jelöltet választották. Ez történt 2013-ban, Ferenc pápa megválasztásakor is. Majd megkértük, hogy konkrétan nevezze meg, ki lesz az új pápa.

A ChatGPT nem habozott és azt válaszolta, ha a jelenlegi helyzet alapján kéne döntenie, akkor Luis Antonio Tagle bíborost nevezné meg Ferenc pápa utódjaként. Ugyan indoklást nem kértünk hozzá az AI-tól, azonban mégis elmagyarázta, szerinte miért lesz az új pápa Luis Antonio Tagle. Mutatjuk az indoklását is.

Miért éppen Luis Antonio Tagle?

  • Globális egyház szempontjából ideális: Ázsiából származik, és a katolikus egyház növekedésének súlypontja egyre inkább Ázsiába és Afrikába tolódik.
  • Ferenc pápa szellemiségének folytatója: Alázatos, közvetlen stílusú, és nyitott szociális kérdésekben – ez jól illeszkedik a mostani pápai irányvonalhoz.
  • A Vatikánban is jelen van: A Hittani Dikasztérium (korábban Kongregáció) vezetésében fontos szerepet játszott, tehát nemcsak karizmatikus lelkipásztor, de jól ismeri a kúria működését is.
  • Fiatalos és energikus: 67 éves, ami a pápai jelöltek között relatíve fiatalnak számít, így hosszabb pontifikátus is elképzelhető vele.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában