Komáromi Napok

2025.04.26. 19:40

Városaik hírnevét öregbítették, elismeréseket vehettek át

Megkezdődtek a Komáromi Napok. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, illetve Molnárné dr. Taár Izabella, a Kecskés László Társaság elnöke, korábbi járási hivatalvezető is díszpolgári címet vehetett át. A Csillagerődben rendezett ünnepi testületi ülésen Észak- és Dél-Komárom díjait adták át.

Komárom város napján, Észak- és Dél-Komárom képviselő-testülete ismét együtt tartotta ülését. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett rajta, aki szombattól a város díszpolgárának mondhatja magát. Erről korábban már beszámoltunk.  Az ülésen további elismeréseket adtak át azoknak, akik városaik hírnevét öregbítették.

Dél-Komáromban Szijjártó Péter és Molnárné dr. Taár Izabella, Észak-Komáromban pedig Priskin Tamás kapta a díszpolgári címet. Felvételünkön a díjazottak
Dél-Komáromban Szijjártó Péter és Molnárné dr. Taár Izabella, Észak-Komáromban pedig Priskin Tamás kapta a díszpolgári címet. Felvételünkön a díjazottak
Fotó: Flajsz Peter / Forrás:  24 Óra

Szijjártó Péter díszpolgári címe mellett számos elismerés talált gazdára

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, illetve Molnárné dr. Taár Izabella díszpolgárok mellett az idén Komárom Városért Emlékérmet, vagyis Pro Urbe Komárom Díjat kapott

  • dr. Bartus Dávid, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsésztudományi Kar dékánja,
  • Blaskó József pedagógus, a Komáromi Jókai Mór Gimnázium tanára,
  • Bozsik Péter József, volt labdarúgó szövetségi kapitány, a Komárom VSE korábbi edzője,
  • Géringer László, a Géringer Autó-Motor Kft. alapítója,
  • Turi Zsolt pénzügyőr alezredes, helytörténész.

Polgármesteri díjat adományozott dr. Molnár Attila Czita Józsefnek, illetve Dózsa Péternek Komárom közösségi életének területén végzett hagyományőrző, erkölcsileg példamutató tevékenységükért, valamint a Komáromi Szenior Örömtánc Csoportnak, melynek csaknem 60 lelkes tagja példaértékű különleges színfoltja a város közösségének.

Észak-Komáromi díszpolgári címét Priskin Tamás, hatvanháromszoros magyar válogatott labdarúgó vehette át. Pro Urbe díjat kapott Eszenyi József mérnök, Jozef Gaulider nyugalmazott gyermekorvos. In memoriam Pro Urbe-díjban Gidró Bonifác részesült, az elismerést Mihályi Norbert Jeromos konventuális perjel, Gidró Bonifác mai tihanyi utóda vette át.

Polgármesteri díjat adott át Keszegh Béla Šoóky Ivetának a mentálisan hátrányos helyzetű emberek segítéséért és a társadalomba való beépülésükért folyó munkájáért, Süll Kingának, a település zenei életében végzett aktív szerepéért és minden korosztályt érintő közösségszervező munkájáért, valamint Vajkai Katalinnak, a tanítást megújító, kreatív oktató-nevelői munkájáért. 

A Komáromi Napok programjairól itt tájékozódhatnak olvasóink.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában