Elismerés

2025.04.22. 07:34

Rangos elismerést kapott a tatai tanár, aki tükröt tart és utat mutat a diákjainak

A tatai tanár, szerint „nem kell mindenkiből fizikus legyen”, mégis minden évben akad olyan diák, aki az ő órái után annak készül. Dr. Szeidemann Ákos nemcsak kémiát és fizikát tanít, hanem gondolkodást és emberséget. Most Mester-M Díjjal ismerték el azt, amit a tatai Eötvös József Gimnáziumban évek óta mindenki tud: tanáruk különleges.

– Legalább egy olyan óra legyen minden nap, amikor látom az arcukon azt az önfeledtséget – így fogalmazta meg hitvallását portréfilmjében dr. Szeidemann Ákos, a tatai Eötvös József Gimnázium kémia-fizika szakos tanára, aki idén átvehette a MOL – Új Európa Alapítvány rangos elismerését, a Mester-M Díjat. Az örömhírt a gimnázium közösségi oldalán osztották meg. 

A tatai tanár, aki szerint „nem kell mindenkiből fizikus legyen”, mégis minden évben akad olyan diák, aki az ő órái után annak készül. Dr. Szeidemann Ákos nemcsak kémiát és fizikát tanít, hanem gondolkodást és emberséget.
A tatai Eötvös gimnázium fizika-kémia szakos tanára, dr. Szeidemann Ákos minden gyerek szívéhez megtalálja az utat. Munkáját most rangos elismeréssel díjazták 
Fotó: MOL – Új Európa Alapítvány

Az elismerést azok a pedagógusok kapják, akik kiemelkedően sokat tesznek a tehetséggondozásért – pontosan úgy, ahogyan ő már hosszú évek óta teszi. Szeidemann Ákos az a tanár, aki számára minden tanóra lehetőség, hogy „valamit megmozdítson a gyerekekben”, nemcsak tanít, hanem nevel, szemléletet formál és közösséget épít.

Szeidemann Ákos nem csak fizikát tanít

A látásmód a legfontosabb, amit a gyerekeknek át kell adni, hogy a világról hogyan gondolkodjanak

– vallja. Ehhez pedig nemcsak a tantárgyán keresztül vezet az út. A sokoldalúság nála nemcsak erény, hanem pedagógiai módszer. Szeidemann tanár úr a tudományos versenyek mellett zenés irodalmi kávéházakat szervez, kollégáival és diákjaival együtt zenél, és aktívan részt vesz környezetvédelmi programok – például autómentes nap – szervezésében is.
Tanítványai sorra nyerik a versenyeket, kutatásokban vesznek részt, ő pedig mentorként mellettük van

– Van most már több olyan tudományos cikk, amit tanítványaimmal közösen jegyzünk – árulta el büszkén az eötvösös tanár, aki számára a tanítás számára nemcsak szakmai kérdés, hanem személyes ügy is.
– Embereket kell faragnunk itt az iskolában, és ahhoz szerintem széleskörű látásmód kell – vélekedett a tanár úr.

Nem kell mindenkiből fizikust nevelni

…de minden diák megérdemli, hogy inspiráló tanárt kapjon. Szeidemann tanár úr büszkén meséli, hogy az elmúlt 10-15 évben minden évben akadt legalább egy diák, aki végül fizikusi pályára lépett. Ez szerinte annak is köszönhető, hogy egy tanár idővel mentorrá válhat.

Tanítványai és kollégái szerint olyan tanár, aki „a második legnépszerűtlenebb tantárgyat is úgy tanítja, hogy minden gyerekhez megtalálja az utat”. 
– Lehettem volna egy középszerű zenész vagy egy középszerű sportoló, így viszont, hogy több dologhoz hozzá tudok szólni és ezeket ötvözni tudom, ez az én tanári munkámnak az egyik legfontosabb része – tette hozzá. 

Az eötvösös tanárnak nem ez az első elismerése. Mint arról korábban beszámoltunk 2024-ben a kísérletes fizikaoktatás, valamint a tehetséggondozás területén elért kiemelkedő eredményeiért Mikola Sándor-díjban részesült

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában