Szakmai nap

2025.04.22. 16:21

Mesterséges intelligencia a logopédiában? Ez is lehetséges

Hogy mit jelent a mesterséges intelligencia a logopédiában, az Árpád Gimnáziumban tartott szakmai fórumon kiderült. A rendezvényt a Komárom-Esztergom Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat szervezte.

Negyedik alkalommal rendezték meg a Komárom-Esztergom Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat programsorozatát, a Pedagógiai Szakszolgálatok Hete programsorozatot. Egész héten a vármegye minden járásában, valamennyi tagintézményben nyílt órákkal, bemutatókkal, előadásokkal, konferenciákkal várták az érdeklődőket. A szerdai napon szakmai napot tartottak a szakszolgálat dolgozói számára az Árpád Gimnáziumban.

pedagógia
Százötvenen vettek részt a vármegyei pedagógiai szakszolgálat szakmai napján
Fotó: Zetovics Márió / Forrás:  24 Óra

A rendezvényen dr. Takács Ádám, a Tatabányai Tankerületi Központ szakmai vezetője mondott elsőként köszöntőt, aki kiemelte a szakszolgálati területen dolgozó pedagógusok munkájának fontosságát. Ezután, dr. Madariné Molnár Tünde főigazgató köszöntötte kollégáit és hangsúlyozta az ilyen együttlétek, szakmai töltődések erejét. Köszönetet mondott továbbá a kollégáinak, akik egész héten különböző programokkal várták a szülőket, pedagógusokat, fejlesztőpedagógusokat, védőnőket a rendezvényeiken, a szakmai nap előadóinak, és a fenntartónak az anyagi támogatásért. A szakmai nap témája a kommunkáció volt, melyet az előadásokban minél több oldalról igyekeztek bemutatni.

Dr. Madariné Molnár Tünde főigazgató köszöntötte a résztvevőket
Fotó: Zetovics Márió / Forrás: 24  Óra

Megnyitója után szakmai előadások következtek. A kisbéri tagintézmény képviseletében Cseténé Kele Éva beszélt a szülő és a gyermek szakember kapcsolatának jelentőségéről, az oroszlányi tagintézmény részéről pedig motivációs előadás következett. Kercsmár Éva, Modrián-Rausch Viktória (3-4 éves kisgyermekek) mozgással egybekötött nyelvi fejlesztését mutatta be Kovács Marianna és Laudáné Prekob Krisztina.

A rendezvény nem valósulhatott volna meg a tatabányai tankerület anyagi hozzájárulása nélkül, nevükben dr. Takács Ádám szakmai vezető vett részt az eseményen
Fotó: Zetovics Márió / Forrás: 24 Óra

Szó volt a kommunikáció ezer arcáról az autizmusban, amelyet Labancz Georgina, Bauerné Révészi Mónika és Németh Béla Péterné szemléltetett. A kömlődi Hegyháti Alajos Tagintézménye képviseletében Toperczerné Bakos Katalin és Klemencz-Gottfried Nikoletta beszélt az Augmentatív és Alternatív Kommunikációról tartott színvonalas előadást. 
Az Esztergomból érkező Hirczy Bernadett óvodapedagógusokhoz szólt elsősorban,  a komáromi Kozma Vanessza pedig a nyelvi késés terápiáját mutatta be a gyakorlatban. 

pedagógia
Sok-sok érdekesség hangzott el a szakmai előadásokon és a motivációs gyakorlatok alatt
Fotó: Zetovics Márió / Forrás: 24 Óra 

Pedagógia a mesében, mesterség a logopédiában

A komáromi tagintézményből Szalókiné Polónyi Judit Drámapedagógiai eszközökkel, Egyházi Emőke  pedig mesepedagógiával érkezett, ami hatékony módszernek számít a megkésett és akadályozott beszédfejlődésben. Molnárné Kinczer Judit képeken és videorészletekben érzékeltette mindezt, míg a nyergesújfalui telephely képviseletében Masler Melinda bemutatta a DATA rendszert.

Végül, a tatai tagintézmény képviseletében Záborszky Márta a mesterséges intelligencia alkalmazásáról mesélt a jelenlévőknek, ami a logopédiában is nagyon hasznos tud lenni. Az előadók sorát Dr. Kas Bence egyetemi docens zárta, aki arról beszélt, hogy lehet-e nyelvfejlődési zavar a a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő (BTMN) gyermek esetének hátterében? 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában