2025.04.13. 19:34
Nem hitt a szemének, amikor meglátta, mit fogott ki a Dunából
Egy horgász olyan zsákmányt fogott, amilyet még soha nem látott. Mint kiderült, egy ritka, nem őshonos halfajjal, a pettyes harcsával akadt dolga.
Nem mindennapi halfogással büszkélkedhet egy horgász, aki a Duna szeremlei szakaszán, Baja alatt próbált szerencsét. A különleges fogásról a baon.hu számolt be, amely szerint a pecás egy számára ismeretlen halat emelt ki a folyóból.

Magyar Haltani Társaság - Hungarian Ichthyological Society/Facebook
Nem mindennapi halfogással büszkélkedhet
A Dunán horgásztam, és fogtam egy olyan halat, amit még sosem láttam. Végül a Google segített: szerintem pettyes harcsát fogtam
– írta tapasztalatairól a Magyar Haltani Társaságnak címzett levelében.
A haltani szakemberek gyorsan megerősítették a horgász gyanúját. A különleges külsejű hal azonnal felkeltette a figyelmüket: a lapos fejforma, a hosszú bajuszszálak, valamint a rövid farokrész és a zsírúszó alapján egyértelművé vált, hogy a zsákmány a törpeharcsafélék közé tartozik. A testén látható fekete pöttyök és a v-alakú farokúszó végül minden kétséget kizáróan igazolta a fajt – olvasható a tenyek.hu cikkében.
A lapított fej, a hosszú bajusz, a rövid farokrész és a zsírúszó már sejtette, hogy a hal a törpeharcsafélék családjába tartozik, de a v-alakban bemetszett farokúszó és a testét borító fekete pöttyök egyértelműen elárulták: ez egy pettyes harcsa (Ictalurus punctatus)
– közölte a Magyar Haltani Társaság.
Ez a halfajta nem őshonos a Kárpát-medencében, így megjelenése különösen ritkának számít, főként a Dunában. A most kifogott példány 40 centiméter hosszú volt, és nagyjából 1,2 kilogrammot nyomott.