Eljárás

2025.04.03. 10:30

Másfél millió forintot lopott el egy férfi az ismerősétől

Ismerőse lakásából lopott el másfél millió forintot egy férfi Tatabányán. A tettes tudta, hol tartják a pótkulcsot, így könnyedén bejutott a lakásba. A lebukás után a pénz nagy részét visszaadta, de így sem kerülte el a felelősségre vonást.

Gyorsított eljárásban állították bíróság elé azt a férfit, aki jelentős értékű lopást követett el Tatabányán – közölte a Tatabányai Járási Ügyészség. Az eljárás során a Tatabányai Járásbíróság 260 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta az elkövetőt.

súlyos bűncselekmények miatt áll bíróság elé egy férfi
Ártatlan esküvőnek indult, tömegverekedés lett belőle
Fotó: Sasun Bughdaryan / Forrás:  Shutterstock

Az ítélet első fokon jogerőre emelkedett, miután sem az ügyész, sem a védelem, sem pedig a vádlott nem fellebbezett ellene.

A bíróság által megállapított tények szerint a férfi 2025. február 8-án, dél körül jogtalanul jutott be ismerőse tatabányai otthonába. Tudta, hogy a lakásban senki sincs, és azt is, hogy a pótkulcsot a nem zárt levelesládában tartják. A kulcsot onnan kivette, majd a lakásba bejutva elvitte onnan ismerőse 1,5 millió forintnyi készpénzét – tudtuk meg Horváth Sándortól, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivőjétől.

A történteknek szemtanúja is akadt, aki részletes személyleírást adott a tolvajról. Ennek köszönhetően a sértett élettársa felismerte az elkövetőt, és szembesítette vele. A férfi ezután a zsákmány egy részét – 1,1 millió forintot – visszaadta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában