Monostori erőd

2025.04.21. 17:58

Locsolással kezdődött a locsolómentes nap + fotók

Komáromban a Monostori erőd sem maradt húsvéti program nélkül. A locsolómentes nap locsolással kezdődött hétfőn.

A mókáé, kacagásé, önfeledt szórakozásé volt a főszerep hétfőn a Monostori erődben. A locsolómentes nap az idén is több száz gyereket, családot vonzott a műemlék falai közé.

A locsolómentes nap nem maradt teljesen locsolás- és locsolómentes
A locsolómentes nap nem maradt teljesen locsolás- és locsolómentes
Fotó: Kovács László / Forrás: 24  Óra

A húsvéti ünnepek idején minden napra jutott program Komáromban. Nagypénteken a Klapka György Múzeum munkatársai a Kecskés László Emlékházban rendeztek programokat, szombaton a szőnyi Húsvéti Nyuladalomra várták az érdeklődőket, majd vasárnap délelőtt a komáromi Közösségi ház, illetve annak udvara népesült be, ahol a Városi Húsvét elnevezésű rendezvényt tartotta a Komáromi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft.

A locsolómentes nap tánccal és locsolással indult 

A hétfői locsolómentes nap hivatalosan a helyi Garabonciás Táncegyüttes műsorával kezdődött, amelyhez azonban a locsolás is hozzátartozott, a lányok kaptak egy kis hideg vizet a nyakukba.

Innentől aztán valóban locsolómentessé váltak a programok. A helyi Kemence Egyesület izgalmas ügyességi játékokkal készült ez alkalomra, a kicsik többek között tojásokat dobálhattak és guríthattak, mágneses kacsákat horgásztak, talicskáztak. Ezúttal tíz állomást állítottak össze, a feladatokat teljesítők nyuszis kártyákat kaptak, amiket aztán csokoládéra válthattak.

A gyerekek és szüleik kézműves foglalkozáson is részt vehettek, fajátékokat próbálhattak ki, fellépett még a Mocsai Népdalkör, a tárlatvezetések és az ágyúlövések sem hiányoztak a programból.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában