2025.04.25. 09:54
Tengerész emléknap és sok érdekesség Jókai Mórról
Tengerész emléknapot tartanak pénteken a Duna-parti városban. A Komáromi Napok idején több érdekes rendezvénnyel készül a Klapka György Múzeum.
Két Jókaival kapcsolatos kiállítás is látható már a Brigetio Öröksége Látogatóközpontban. Ezeket a Komáromi Napok alatt is megtekinthetik az érdeklődők.

Fotó: Körtvélyfáy Dina / Forrás: 24 Óra
Számadó Emese múzeumigazgató elmondta, az egyik Fűzy-Molnár Zoltán fotókiállítása. Jókai Mór életével és műveivel kapcsolatos helyszínekre látogatott el és készített onnan felvételeket. Izgalmas kiállítás, nagyszerűen tudják a múzeumpedagógia foglalkozásokon is használni.
A másik kiállítás Jókai Mór képzőművészeti tevékenységéről szól.
– Jókai gyerekként és ifjú korában valójában képzőművésznek, festőművésznek készült, ő írta, hogy 15 évesen mindenkit lefestett, aki a környezetében volt, családtagjait, tanárait, diáktársait, barátait. Valóban rengeteg alkotásáról tudunk – mondta Számadó Emese, majd hozzátette: – Sajnos a fiatal éveiből kevés alkotása maradt fenn, mert az 1848. szeptember 17-ei tűzvész, illetve a szabadságharc idején sok alkotása megsérült. Jókaiból nem festőművész, hanem író lett, de bármerre járt, mindenhol rajzolt, és ezeket felhasználta a műveihez, és az általa szerkesztett újságokban is gyakran megjelentek a rajzai – tette hozzá a múzeumigazgató.
Érdemes már most megemlíteni, hogy május 21-én nyílik majd a nagy Jókai-kiállítás, amelyet Szécsi Noémi, József Attila-díjas író ajánl majd az érdeklődők figyelmébe. Tudni kell róla, hogy most jelent meg a Jókai és a nők című könyve.
A Komáromi Napok pénteken kezdődik a Klapka György Múzeum számára is, 25-én, 11 óra 30-tól rendezik a hagyományos tengerésznapot. Ekkor a Monostori erőd Dunai bástyájánál található Tengerész emlékműnél tartanak megemlékezést a Magyar Tengerészek Egyesületének tagjaival. Nem csak a tengeren szenvedett és elhunyt tengerészekre emlékeznek, hanem Ddr. Juba Ferencre is, a komáromi Magyar Tengerészettörténeti gyűjtemény alapítójára, aki 110 évvel ezelőtt született.
A múzeum további programjai a Komáromi Napok idején
- Vasárnap 13 óra 30-kor a Czibor Zoltán Városi Sporttelepen rendezik a komáromi labdarúgó csillagok találkozóját. Ezúttal Szabó Csaba történész, a városi levéltár munkatársa tart előadást a helyi futball történetéről.
- Hétfőn 10 órakor a Brigetio Öröksége Látogatóközpontban történész konferencia lesz, amely az idén A nemzeti mítosz és a nemzeti mítoszteremtő – Jókai Mór forradalma és szabadságharca címet kapta.
- Kedden 17 órától Bajcsi Ildikó történész beszélget Miriam Neiger Fleischmann képzőművésszel a Betűk a tűzből holokauszt emlékkiállítás kapcsán, amely tavaly ősztől látható a Brigetio Öröksége Látogatóközpontban.