2025.04.17. 08:20
Veszélyes helyzetben is helyt álltak a tatai katonák Koszovóban
Hat hónapot töltöttek távol az otthonuktól, hogy Koszovóban szolgáljanak. Az MH KFOR Kontingens 31. váltásának katonái most hazatértek, és a visszafogadó ünnepségen osztották meg tapasztalataikat.
A KFOR kontingensben szolgálatot teljesítő katonák többek között a térség biztonságának fenntartásán dolgoztak, gyakran embert próbáló körülmények között.

Fotó: Flajsz Péter / Forrás: 24 Óra
Az egyik legnagyobb kihívásunk egy kiemelt infrastruktúra elleni támadás helyszínének biztosítása volt. Nagyon rövid határidővel kellett reagálnunk, és időben a helyszínre érni, hogy megakadályozzuk a helyzet eszkalálódását – mesélte Dancs Tibor alezredes, a kontingens parancsnoka a visszafogadó ünnepségen a Kemma.hu-nak.
A KFOR feladatai
A 31. váltás feladatai rendkívül szerteágazók voltak: a harcászati tartalék zászlóalj mellett felderítő és speciális műveleti csoportok is részt vettek a misszióban, hogy a KFOR parancsnokának utasításai szerint biztosítsák a térség stabilitását. A felkészülés már 2023. márciusában elkezdődött, amely során a katonák egyéni és kötelékfázisú kiképzéseken vettek részt, majd gyakorlati vizsgákon adtak számot tudásukról. A közel négyszáz fős magyar kontingens több mint fele a tatai alakulatnál szolgál.
GALÉRIA: KFOR visszafogadó és nyílt nap a Tatai Dandárnál (Fotók:F.P.)
Fotók: Flajsz PéterA misszió alatt a családokkal történő kapcsolattartás elsősorban az interneten keresztül zajlott. A honvédek mentális jólétéről pedig csapatpszichológus és tábori lelkész gondoskodott, akik a nehézségek között is segítséget nyújtottak. Bár a távol töltött hónapok tele voltak kihívásokkal, a katonák büszkén tértek haza, hiszen munkájuk eredménye a koszovói béke és biztonság megőrzésében is megmutatkozott.