Kemma.hu videó

2025.04.30. 19:22

Megfogadták, hogy iskolájuk emlékét megőrzik szívükben +fotók, videó

Fogadalmat tettek, a tanintézet zászlaját adták a végzősök. A komáromi Kempelen Középiskola és Kollégiumban szerdán délután tartottak a ballagást.

Az iskola előtti téren tartott ballagáson a szülők, hozzátartozók, barátok mellett ott voltak a honvéd kadétképzésben együttműködő elöljárók, szakmai partnerek is. A Kempelen Középiskola és Kollégium kadétjainak Éles Krisztián alezredes, kiképzési főnök, a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandár személyi állománya nevében tolmácsolt sok sikert az előttük álló feladatokhoz. Úgy fogalmazott, a versenyt a célban kell megnyerni, de odáig el is kell érni. Hozzátette: a honvédség kapuja mindig nyitva fog állni előttük, összetartó, jó közösségre számíthatnak azok rájuk, akik hozzájuk kerülnek majd.

A komáromi Kempelen Középiskola és Kollégium kadétjai szerdán délután ballagtak
A komáromi Kempelen Középiskola és Kollégium kadétjai szerdán délután ballagtak
Fotó: Kovács László / Forrás: 24  Óra

Kiss Ilona igazgatónő beszédében kiemelte: a modern tartalmú szakmai oktatásnak van jövője. A mai nap öt év számadása, előretekintés a jövőbe, a kitűzött célok felé. Hangsúlyozta, amikor az iskola zászlaját átadják majd a végzősök, arra nem nem a poros sarokban fognak vigyázni, hanem újabb és újabb szárnyakat eresztve emelkednek tovább és egyre magasabbra. Kérte a diákokat, legyenek büszkék iskolájukra, a komáromi Kempelenre. Az itt kapott tudást úgy hasznosítsák az életben, hogy az iskola is büszke lehessen volt diákjaira.

A Kempelen végzősei fogadalmat is tettek

A végzős diákok fogadalmat tettek és átadták az intézmény zászlaját. Megfogadták azt is, hogy az iskola emlékét megőrzik szívükben, jó hírnevét öregbítik, és életük további részében úgy dolgoznak és tanulnak, hogy becsületes életükkel szüleik, tanáraik és oktatóik törődését és gondoskodását meghálálják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában