Kastély Angyalai

2025.04.28. 13:46

Hatalmas siker! Vármegyénk csapata nyerte az Ápolói Hivatás Mesterei címet

Szép sikerrel zárult az idei országos egészségügyi szakmai verseny. A Kastély Angyalai nevet viselő Komárom-Esztergom vármegyei csapat nyerte az idei megmérettetést.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) tizenharmadik alkalommal rendezte meg az országos szakmai vetélkedőt. A Kastély Angyalai húsz csapat közül végeztek az élen.

A Kastély Angyalai az egyik feladat végrehajtása közben
A Kastély Angyalai az egyik feladat végrehajtása közben
Fotó: DRASKOVICS ÁDÁM / Forrás: Draskovics Ádám/adamdraskovics.com

A MESZK közösségi oldalán olvasható beszámoló szerint, a vetélkedőnek pénteken a Lurdy Rendezvényközpont adott otthont. A döntőbe azok a csapatok jutottak be, amelyeknek tagjai előbb intézményi, majd vármegyei szinten is győztesként szerepeltek – így valóban a szakma legjobbjai mérhették össze tudásukat Budapesten.

A rendezvényt dr. Balogh Zoltán, a MESZK elnöke nyitotta meg, aki beszédében hangsúlyozta: a verseny egyszerre szól szakmaiságról, emberi jelenlétről és örömről. A résztvevők mosolygós, lelkes hozzáállása a megmérettetéshez már a nap elején megmutatta, hogy a csapatmunka és az elhivatottság a hivatás gyakorlásának alapkövei.

A helyszínen négy konferenciatermet foglalt le a rendezvény, melyek közül kettőben valódi, magas színvonalú kórházi szimulációs környezetet alakítottak ki. A versenyzők ezeken a helyszíneken életszerű körülmények között, mediátorok közreműködésével és ambubabák használatával mutathatták be szakmai felkészültségüket, csapatban gondolkodva, a gyakorlatban is bizonyítva hivatásuk iránti elkötelezettségüket.

A Kastély Angyalai az idén elhozták a díszes serleget
A Kastély Angyalai az idén elhozták a díszes serleget
Fotó: Facebook / Forrás: Facebook

A Kastély Angyalai két éve a harmadik helyen végeztek

A beszámolóból kiderül az is, hogy a nap folyamán a csapatok elméleti tudáspróbán, valamint gyakorlati ápolási és elsősegélynyújtási feladatokon keresztül bizonyíthatták felkészültségüket. Délutánra játékos, mégis tanulságos vetélkedők következtek: tájanatómia, MESZK-totó, villámkérdések és egy pályaválasztási kisfilm is helyet kapott a programban. Különdíj járt a kreatív és szórakoztató csapatbemutatókért, amelyek az Ezek vagyunk mi mottó alatt zajlottak.

A napot ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadó zárta, melyen kiderült, hogy 2025-ben az Ápolói Hivatás Mesterei címet a Komárom-Esztergom vármegyei Selye János Kórház (Komárom), Kastély Angyalai nevet viselő csapata nyerte el.

A komáromiak 2023-ban a harmadik helyen végeztek az országos vetélkedőn.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában