Közösségi közlekedés

2025.04.23. 17:14

Forgalomba állt két elektromos autóbusz Komáromban

A 323 millió forint értékű fejlesztés hozzájárul a fenntartható közösségi közlekedés megteremtéséhez, és évente 78 tonna széndioxid-kibocsátástól mentesítheti környezetünket – hangzott el a Duna-parti városban tartott sajtótájékoztatón. Két új elektromos autóbusz állt forgalomba szerdától Komáromban.

Nem csak a komáromiak örülhetnek az idén. Ebben az évben hat kisebb városban is elektromos autóbusz, autóbuszok üzembe állításával korszerűsödik a helyi közlekedés.

Az egyik elektromos autóbusz rögtön tett is egy kört a városban a sajtótájékoztató résztvevőivel
Az egyik elektromos autóbusz rögtön tett is egy kört a városban a sajtótájékoztató résztvevőivel
Fotó: Kovács László / Forrás:  24 Óra

Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára elmondta: a tárcánál célul tűzték ki, hogy a közösségi közlekedés folyamatosan fejlődő, erősödő, valós alternatíva tudjon lenni az egyéb közlekedési módokkal szemben. Ebben fontos az autóbuszos terület, ahol az elmúlt években az 5800 darabos flotta fele megújulhatott. A megkezdett folyamatot folytatni kell. Az államtitkár szólt arról is, hogy Komáromban 2, Komlón 7, Tatán 6, Hajdúszoboszlón 1, míg Balatonfüreden 3 elektromos meghajtású, kéttengelyes, szóló, alacsony padlós, helyi kivitelű jármű állhat forgalomba, míg Keszthelyen már közlekedik is a projekt első e-busza. 

Czunyiné dr. Bertalan Judit, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területfejlesztésért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy egy interreges projektnek köszönhetően már eddig is közlekedett elektromos busz Észak- és Dél-Komárom között. Örömét fejezte ki, hogy a mostani fejlesztésnek köszönhetően a komáromiak nem csak a biztonságos, hatékony, jól szervezett tömegközlekedés elvárásainak felelnek meg, hanem a zöld kritériumoknak is.

Az elektromos autóbusz egy töltéssel 350 kilométert tehet meg

Dr. Molnár Attila polgármester köszönetet mondott a fejlesztésért. A két elektromos autóbusz hozzájárul a tisztább levegőjű, élhetőbb város létrejöttéhez, a szolgáltatási színvonal javításával vonzóbbá teszi a közösségi közlekedést, innovációs és környezetvédelmi vonatkozásban szemléletformáló hatással bírhat. A két busz Komárom helyi közlekedésébe kerül.

Az új elektromos autóbuszok évente 103 ezer kilométert közlekedhetnek, és a dízelüzemű járművek kiváltásával mintegy 78 tonna szén-dioxid-kibocsátástól mentesítik a település levegőjét.

A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. – az Energiaügyi Minisztérium támogatásával – a közösségi közlekedés megújítását és a károsanyag-kibocsátás csökkentését célzó Zöld Busz Program keretében egyedi támogatási kérelem benyújtását tette lehetővé 2024 tavaszán a  Volánbusz számára, környezetkímélő, károsanyagkibocsátás-mentes, elektromos meghajtású járművek beszerzésére és a kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítésére 25 ezer fő alatti városok helyi közlekedésében.

A pályázaton a társaság 100 százalékos, több mint 4,4 milliárd forint értékű támogatást nyert el 20 e-busz beszerzésére, konzorciumi partnere, a Mobiliti VOLÁNBUSZ Kft. pedig 80 százalékos hozzájárulást a töltőinfrastruktúra kiépítésére.

Az Ikarus 120e típusú, tisztán elektromos meghajtású autóbuszok

  • szóló (nem csuklós), alacsonypadlós, háromajtós, helyi kivitelű járművek,
  • hatótávolságuk egy töltéssel akár 350 kilométer,
  • kerekesszékes utas szállítására is alkalmasak,
  • fűtő- és hűtőberendezéssel rendelkeznek, 
  • utastájékoztató, kamera- és utasszámláló rendszerrel felszereltek.
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában