2025.04.11. 15:19
Több mint 1 milliárd forintból fejlesztik a Dunakanyar víziturizmusát
A Kajak-Kenu Szövetség vezette konzorcium valósítja meg a terveket. 2027 végére a Dunakanyar hét településén lesz modern állomás a vízitúra szerelmeseinek.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség bejelentése szerint mintegy 1,1 milliárd forintos TOP Pluszos támogatásból a dunakanyari vízitúrázás állomásait fejlesztik.

A Dunakanyar hét településén fejlesztenek
A Dunakanyar aktív víziturizmussal bír, a Szövetség most hét megállóhelyen, Ipolydamásdon, Szobon, Nagymaroson, Visegrádon, Vácon, Szigetmonostoron és Gödön korszerű, biztonságos, magas színvonalú infrastruktúrát hoz létre a vízitúrázók számára. A projektben egyebek mellett biztonságos vízre szállási pontot alakítanak ki Ipolydamásdon, csónakházat hoznak létre Nagymaroson és Gödön, Visegrádon pedig a sport centrumban egy kajak-kenu központot szeretnének létrehozni.
Tuzson Bence igazságügyminiszter, a térség országgyűlési képviselője elmondta: a projektben Gödön egy 120 csónak és hajó elhelyezésére alkalmas csónakház valósul majd meg. Emellett az önkormányzat vállalta, hogy a csónakház mellett újjáépítik az úgynevezett Széchenyi csárdát, és a közeli parkot is rendbe hozzák. Ezáltal a vízi, a kerékpáros és a gyalogos turizmus számára találkozási pontot alakítanak ki – tette hozzá a miniszter.
Vitályos Eszter kormányszóvivő, országgyűlési képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy az aktív vízi turizmus az egészségmegőrzés mellett azért is fontos, mert gazdagítja az érintett településeket is, ahol adott esetben munkahelyeket teremt és a turizmuson keresztül bevételt generál a helyi vállalkozásoknak.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az evezős vízi sportok pozitív hatásairól beszélt és megjegyezte, hogy ezek életre szóló élményt adnak az érintetteknek, köszönhetően például a természet közelségének. Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára kiemelte, folyamatosan nő a magyar gazdaságon belül a turizmus részesedése, amely GDP-arányosan már eléri a 13 százalékot.
Arra is kitért, hogy az elmúlt időszakban a turizmust teljesen átalakult: sokszor mennek az emberek rövidebb időre, 3-5 napra pihenni, keresik az aktív kikapcsolódás lehetőségét. Ezért javaslatuk alapján a kormány az aktív turisztikai fejlesztésekre 65 milliárd forintot különített el.
Nyikos András, projektvezető elmondta, hogy a Dunakanyar aktív víziturizmusának fejlesztése egy 10 tagból álló konzorcium együttműködésében valósul meg 2025. április és 2027. december között. A konzorcium vezetője a Magyar Kajak-Kenu Szövetség.