2025.04.29. 14:22
„Apokaliptikus volt az egész” – felvidéki gyerekek ragadtak a reptéren
Futótűzként terjedt a tegnapi áramszünet a médiában. Az áramszünet Spanyolországon kívül más helyeket is érintett, így egy felvidéki sportcsapat megtapasztalta, milyen volt a helyzet Portugáliában. Az edző katasztrófafilmekbe illő állapotokról beszélt nekünk.
Nem volt földrajzilag kizárólagos az országos áramszünet Spanyolországban. Szajka Róbertet, az Észak-Komáromi Szayka Kempo Dojo edzőjét telefonon is alig tudtuk elérni, mikor megtudtuk, hogy csapatával hazajutni sem tudott a Portugáliát is sújtó áramszünet miatt. A hívás alatt is jelentős késés volt tapasztalható a mostani, viszonylag már helyreállt áramellátás mellett is. A csapat még mindig küzd a hazajutásért.
Forrás: Beküldött
Áramszünet Spanyolországban: apokalipszis és káosz
Szajka Róbert és csapata a világbajnokság fáradalmait szerette volna kipihenni városnézés közben, mikor furcsa jelekre lettek figyelmesek.
Valahogy tegnap délelőtt kezdődött. A kempo világbajnokságon voltunk, és utána látogattunk el Lisszabon belvárosába. Hirtelen furcsa jeleket vettünk észre. Nem teljesen működött a telefon, néha tudtam hívást indítani, néha nem. Majd nem működött a GPS, és az internet is néha kiesett. Ahogy ott sétáltunk vettem észre, hogy valahogy hirtelen mindenki a mobiltelefonját nyomkodja, mindenki kvázi pánikban van, és kígyózó sorok voltak a pénzautomatáknál, ahol az emberek kétségbeesetten próbáltak pénzt kivenni. Akkor kezdett szép lassan összeállni a helyzet, mikor láttam, hogy senkinek sem sikerült. Bementünk egy üzletbe, ahol a kislányomnak akartam venni egy Ronaldo-s souvegnir-t de mondták, hogy nincs áram. Egy másikban is ugyanígy jártunk. Minden bolt szépen sorban zárt be.
– számolt be az edző.
De a helyzet csak fokozódott. Nem csak az elektronikus vásárlás és az egyetlen megoldást jelentő készpénzfelvétel lehetősége szűnt meg, hanem hamarosan a közlekedés is megbénult:
Először azt hittük csak a városban van ez a helyzet, de a benzinkutak sem működtek, az emberek tankolni sem tudtak. Sorra álltak le az autók, ahogy kifogytak az üzemanyagból. Brutális volt látni mindezt. Mintha bekövetkezett volna a világvége. A mentőautók folyamatosan suhantak el mellettünk, csak szirénázást lehetett hallani.
Róbert és csapata nagy nehezen kijutottak a lisszaboni reptérre, de ott is csak további következményekkel kellett szembesülniük az áramhiány miatt. Az edző elmondása szerint akkor körvonalazódott benne és csapatában igazán, hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva mai világunkban valójában az áramellátásnak:
Mikor kijutottunk a reptérre, kiderült, hogy lezárták. Nem tehettünk mást, csak várakoztunk. Se ennivalót, se vizet nem kaptunk, semmit nem biztosított a reptér. Gyerekek is voltak velünk. 17-en mentünk ki összesen, de ott jelenleg akkor 11-en voltunk, abból volt három gyerek és két nő. A rendőrök annyit megengedtek, hogy bemehessenek a mosdóba. A termináloknál túlzás nélkül kígyózó sorok voltak, és ötösével engedték be az embereket, hogy vegyenek maguknak valami édességet, vagy chipset, mert azt még tudtak adni, de azt is csak készpénz ellenében. Kommunikációs káosz is volt, mert még egymást sem tudtuk felhívni, és a csapatnak a másik fele még velünk sem volt. Ők még nem indultak el Lisszabonból sem. Állítólag küldtek e-mailt, de azt meg megnyitni nem tudtuk. Akkor jöttem rá igazán, ha áram nincs, szinte semmi sincs.
Szerencsére ezek az állapotok nem tartottak a végtelenségig, bár éjszakába nyúlóan kellett várakozni, amíg egyáltalán megjelentek az első reménysugarak. De az út onnan sem volt sokkal egyszerűbb.
Estefele, de inkább éjjel elkezdett egy-két villany felkapcsolódni szép lassan, és néha fel tudtam menni már az internetre. Akkor derült ki, hogy törölték a járatunkat. Lisszabonba szerettünk volna Budapestre visszamenni, mert ott vannak a járműveink, ott parkolnak. Így akkor azt mondták, hogy Faroból viszont van járat. Taxit béreltünk, és utaztunk 250 kilométert. Mire ideértünk mindenki a földön aludt a reptéren, a terminálon belül. Végül mi is megtaláltuk a kis helyünket, lepakoltunk, és próbáltunk itt aludni. Akkor már több mint 24 órája ébren voltunk.
– mondta el Szajka Róbert.
A csapat a cikk írásának pillanatában is még a reptéren van és várakoznak a járat indulására, hogy nagy nehezen végre kicsit fellélegezhessenek a viszontagságok után. A csapat egyébként amellett, hogy nagyon szép eredményeket ért el, az edző szerint remekül állta ki az apokaliptikus állapotokat:
A gyerekekre nagyon-nagyon büszke vagyok, keményen helytálltak, ami véleményem szerint talán a kempónak is köszönhető és az edzéseknek. Nekik nem lehetett még alkalmuk az ilyesféle stresszhelyzetek kezelésének megtanulására, mégis teljesen jól tűrték és kezelték a káoszt és a nehézségeket. A csapat egyébként is nagyon jól teljesített, összesen négy aranyérmet szereztek a világbajnokságon. Elképesztően büszke vagyok rájuk.
Szajka Róberttel tartjuk a kapcsolatot, hogy beszámolhassunk a felvidéki csapat és a gyerekek további sorsáról is. Egy konklúzió már most levonható: sokkal kiszolgáltatottabb a jelenünk és világunk az áramellátásnak, mint ahogy azt korábban sokan gondolhattuk.
