Búcsú

2025.03.06. 13:27

Tankcsapda: így kezdte Sidi a pályafutását a zenekarban + fotók, videó

Elválnak Sidlovics Gábor és a debreceni banda útjai – jelentette be közösségi oldalán a zenekar csütörtök reggel. A Tankcsapda és Sidi közös munkája tizenhárom év után ér véget.

A haon.hu azt írta, a népszerű debreceni zenekar utolsó közös fellépése május 2-án, a Budapest Parkban lesz. A Tankcsapda úgy fogalmazott közösségi oldalán, hogy az utóbbi időben egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem egyformán látják a jövőjüket, ezért – közös egyetértést követően –  Sidlovics Gábor, Sidi úgy döntött, hogy kiszáll a zenekarból a most zajló tavaszi turné végén.

A Tankcsapda és Sidlovics Gábor közös zenélése tizenhárom év után ér véget
A Tankcsapda és Sidlovics Gábor közös zenélése tizenhárom év után ér véget
Fotó: Körtvélyfáy Dina / Forrás:  24 Óra/archív

A Tankcsapda jelenlegi felállásában 2012 tavaszától zenél. Sidlovics Gábor akkor Molnár Leventét, "Cseresznyét" váltotta. A zenekar akkor új lemezét már Sidivel készítette el és a csapat rögtön tavaszi turnéra is indult. 
A Zanzibar együttesből ismertté vált Sidlovics Gábor hazai környezetben, Debrecenben mutatkozott be először új zenekarában, majd következett a gödöllő Trafo Club, harmadikként pedig Komárom, a koncertet az akkori Csokonai Művelődési Központban tartották. Sidi jól érezte magát, a koncert után Lukács Lacival és Fejes Tamással együtt mindenkinek szívesen dedikált és sorra készültek a közös képek is.

A Tankcsapda minden évben több koncertet adott vele vármegyénkben is, évente visszatértek Komáromban, gyakran játszottak Tatabányán, Tatán, Esztergomban, hogy csak néhányat említsünk. A szeptemberi dunai áradás előtt nem sokkal a dunaalmási Royal Yacht Clubban is nagy sikert arattak.

A Tankcsapda gyakran lépett fel az erődben

Sidlovics Gábor 2023 áprilisában a Kemma.hu-nak elmondta azt is, hogy számára a Monostori erőd meghatározó koncerthelyszín, amire mindig emlékezik.

– Ez a helyszín elég rendhagyó – fogalmazott. – Ha egy átlag szabadtéri koncerthez képest nézzük, erre az erődre mindig jól emlékszünk. Olyan hangulata van ezekkel a várfalakkal, hogy minden alkalommal tökéletesen be tudjuk határolni, azonosítani.

Arról, hogy Sidlovics Gábor gitáros számára a Monostori erőd még emlékezetesebb maradjon, 2024-ben, az Erődfeszt Open Up szervezői is gondoskodtak. A Tankcsapda koncertjének napján ünnepelte a születésnapját, azért a házigazdák – első körben – tortával köszöntötték fel a kiváló gitárost.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában