2025.03.19. 14:18
Pride: balhéztak a parlamentben a balos képviselők
Az Országgyűlés március 18-án, kedden nagy többséggel elfogadta a gyülekezési jogról szóló törvény módosítását. Az új törvénymódosítás a gyermekek védelmében, arra hivatkozva tiltja meg a Pride felvonulás megtartását.
A döntés és a Pride betiltása a gyermekvédelmi törvény szellemiségét erősíti a kormány szerint, míg az ellenzék szerint ez egy újabb lépés a szólás- és gyülekezési szabadság korlátozása felé. A szavazás heves indulatokat váltott ki az ellenzéki padsorokban.

Forrás: Czunyiné dr. Bertalan Judit
Betiltották a Pride-ot
A Momentum képviselői a karzatról papírokat szórtak, füstbombákat gyújtottak és a „Nem hagyjuk” felkiáltással próbálták megzavarni az ülést. Az incidens után Latorcai János levezető elnök szankciókat helyezett kilátásba a rendbontó képviselőkkel szemben. A kormánypárti politikusok élesen bírálták az ellenzék akcióját. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a „külföldről pénzelt kisbolsevikok” megmozdulásának nevezte a történteket, míg Menczer Tamás világosan fogalmazott:
Gyermekvédelem igen, Pride nem

Forrás: Czunyiné dr. Bertalan Judit
Veszélyekkel járt a rendbontás
A döntés komoly társadalmi vitát gerjesztett. A Pride támogatói szerint az elfogadott törvény újabb jogkorlátozó lépés, amely az LMBTQ+ közösség ellen irányul, míg a kormányoldal úgy véli, hogy a gyermekek védelme mindenek felett áll. Az üggyel kapcsolatban Czunyiné dr. Bertalan Judit is felszólalt. Az országgyűlési képviselő az ellenzék tiltakozását véleményezte.
A véleménynyilvánításnak több formája is van. Ez talán nem a legmegfelelőbb. Volt képviselőtársunk, aki rosszul lett, orvost kellett hívni hozzá. A pirotechnikai eszközöket zárt térben használni nem hogy nem szabályos, de veszélyes is.
Bencsik János is nyilatkozott
A Tatai-medence országgyűlési képviselője is felszólalt az üggyel kapcsolatban. Bencsik János közösségi oldalán nyilatkozott a rendhagyó tüntetéssel kapcsolatban.