2025.03.13. 12:03
Az utolsó pillanatban döntöttek Tata 2025-ös költségvetéséről
Hosszas egyeztetések és több fordulós bizottsági tárgyalások után a tatai testület elfogadta a város 2025-ös költségvetését.
A tata.hu beszámolója szerint végül kilenc igen, két nem és egy tartózkodás mellett elfogadta a költségvetés rendelet-tervezetét.

Fotó: Flajsz Péter / Forrás: 24 Óra
A voksolást komoly előkészítő munka előzte meg, amely során a képviselők számos alkalommal tárgyalták a költségvetés részleteit.
Sok vita volt a költségvetés kapcsán
Az ülés utáni sajtótájékoztatón Michl József polgármester hangsúlyozta, hogy a döntési folyamat természetes része az alapos egyeztetés, hiszen a testületben minden képviselő szavazata kulcsfontosságú. Külön köszönetet mondott Kvittung Dániel alpolgármesternek rugalmasságáért, aki egy átfogó módosítási javaslatot nyújtott be az utolsó egyeztetésen. Ennek több elemét beépítették a végleges költségvetésbe, miközben ő maga is elfogadott további változtatásokat. A polgármester hozzátette, hogy a közös munka folytatódik, és bár a jövőben is várhatóak hosszabb viták és egyeztetések bizonyos kérdésekben, a legfontosabb cél továbbra is Tata fejlődése és gyarapodása.