2025.03.31. 20:15
Bemutatják a hungarikumokat, díjazták a diákokat +fotók
Kiállítást nyitottak, díjakat adtak át hétfőn a komáromi Kempelen-középiskolában. A Hungarikumok címet viselő kiállítást ezen a héten tekinthetik meg a diákok, illetve azok, akik ezekben a napokban megfordulnak a tanintézetben.
Az úgynevezett hungarikumok olyan tárgyi és szellemi örökséget jelölnek, amelyek egyedi módon magyarok, amelyekkel bolygónk minden pontján hazánkat azonosítják, és amelyekre minden, nemzetünkhöz tartozó ember büszke lehet, bárhol is éljen a földön – mondta Kiss Ilona, a Kempelen-középiskola igazgatója a hungarikumokat bemutató kiállítás hétfői megnyitóján. Az intézmény vezetője hozzátette: a Fiatalok a Nemzetért Alapítványban azt vállalták, hogy segítséget adnak abban, hogy minél több magyar ember tisztában lehessen azzal, mennyi értéke is van nemzetünknek, mi mindenre lehetünk büszkék.

Fotó: Kovács László / Forrás: 24 Óra
A Hungarikumok című vándorkiállítás egy hétig lesz látható
A kiállítás egyes témái fel-felvillantják múltunkat és a múltunkból táplálkozó mai értékeinket. Láthatjuk például a manapság is nagy érdeklődésre számot tartó busójárást, a történelmi hagyományainkat őrző szellemiséget, épített nemzeti örökségünk köréből a nevezetes falvak épületeit, amivel majd mindnyájuk találkozott már a maga valóságában. Láthatjuk a lelkünk mélyéből táplálkozó magyar néphagyományok továbbfolytatását, idetartoznak a jellegzetes magyar fűszerek, húskészítmények is, amelyeket számontartanak világszerte a gasztronómiában, de idefűzzük a kulináris élvezeteket nyújtó más élelmiszereket is, ezek mellett közismertek a gyógyvizeinkre épített neves üdülőhelyek is. A kiállítás létrehozói bemutatják a művészeti, a sport- vagy a tudományos élet számos alakját, azt, hogy milyen világra szóló alkotást, teljesítményt, tudományos eredményt mutattak fel.
GALÉRIA: Megnyitották a komáromi Kempelen-középiskolában a hungarikumokat bemutató vándorkiállítást, elismeréseket adtak át a diákoknak (Fotó: K. L.)
Fotók: Kovács LászlóA kiállítás egy hétig lesz látható. A megnyitót követően elismeréseket vehettek át azok a tanulók, akik az elmúlt hónapokban öregbítették a tanintézet hírnevét. Legutóbb például az elmúlt héten, a Budapesten rendezett 1000 év katonái versenyen szereztek ezüstérmet a Kempelen kadétjai.