Járvány

2025.03.26. 18:07

Heptatis A-járvány: levelet kaptak a háziorvosok

A terjedő Hepatitis A vírussal kapcsolatban több odafigyelés szükséges. A háziorvos is megszólalt a Hepatitis A járvánnyal kapcsolatban.

A Kemma.hu információi szerint a háziorvosok is kaptak külön tájékoztató levelet a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központtól az emelkedő Hepatitis A fertőzésekkel kapcsolatban.

The,Doctor,Holds,A,Test,Blood,Sample,Tube,With,HepatitisA
A Hepatitis A vírus ellen van védőoltás
Fotó: StanislavSukhin / Forrás: Shutterstock

A Hepatitis A megjelenhet bárhol

Mint korábban megírtuk: az NNGYK tájékoztatása szerint az év első két hónapjában a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva hétszeresére nőtt a hepatitis A-fertőzés gyanújával jelentett fertőző betegek száma országosan. A fertőzésnek három gócpontja van: Budapest, Pest és Fejér vármegye. 

Megkérdeztük az esztergomi háziorvos-belgyógyászt, dr. Üveges Szilviát is. Mint a doktornő elmondta: az első két hónap emelkedett fertőzésszámára hívták fel a figyelmet.

– Tudunk a járványról, természetesen odafigyelünk a betegekre. Ezt a piszkos kezek betegségének is hívják, hiszen a kórokozóval teli tárgyak  a kórokozóval érintkezett élelmiszerek megfogásával terjed – a kézmosás így különösen fontos a megelőzésben. Aki egyszer elkapta, annál kialakul a védettség.

Erős tünetekkel szerológiára küldik a beteget

A háziorvos kiemelte: az elmúlt hónapokban más gasztroenterológiai betegséget is okozó kórokozó is terjedt hazánkban, amely hasonló tüneteket okoz. Ám laborvizsgálatot nem minden esetben kértek. Hepatitis A kórokozó jelenlétét az ő praxisában nem mutatott ki, tette hozzá.

A nagyon erős hányás, hasmenéses panaszokkal jelentkező betegeket mindenképpen szerológiai vizsgálatra küldjük. A hepatitis A súlyosabb eseteiben látványos a kórokozó megléte, ugyanis a páciens besárgul. A fertőzés után egyébként védettség alakul ki a kórokozó ellen.

A hepatitisek fajtái:
Hepatitis B: az akut és a krónikus lehet, ez utóbbi vezethet májzsugorhoz és májrákhoz is. Sok esetben nem jár tünettel. Fertőzött vérrel, vérkészítménnyel, szennyezett tűvel, orvosi eszközökkel, esetleg méhen belül és szexuális úton terjed. Védőoltás van ellene.
Hepatitis C: ugyanúgy terjed, mint a B vírus, de szexuálisan nem jellemző annyira. Gyakori a drogosoknál, fertőzött tű közös használatával. Az új generációs antivirális szerekkel közel 100%-ban gyógyítható. Védőoltás nincs ellene.
Hepatitis E: fertőzött vízzel szennyezett területeken gyakori. Elszórtan kialakulhat a fertőzés nem megfelelően megfőzött, megsütött sertés vagy szarvashús miatt. Jellemzően magától gyógyul. A terhesekre különösen veszélyes, főleg a 3. trimeszterben fokozza az anyai és a magzati halálozást. Nem válik krónikussá, írja a hepatologiakozpont.hu.

A háziorvos szerint egyébként az elkövetkező időszakban várható, hogy a járvány továbbterjed olyan területekre is, ahol eddig nem voltak fertőzöttek. 

Az NNGYK szerint  fokozottan veszélyeztetettek azok, akik például fertőzött szubtrópusi vagy trópusi országokba utaznak. Olyan helyeken élnek, vagy oda utaznak, ahol nem megfelelőek a higiéniai körülmények, illetve akik valamilyen alapbetegséggel, a többi között hemofíliával, krónikus hepatitis B-fertőzéssel élnek, vagy C-vírus-hordozók.

Idetartoznak továbbá az életmódjukból fakadóan a hepatitis A-fertőzés kockázatának fokozottan kitett emberek, például az intravénás kábítószer-használók, valamint az úgynevezett MSM-populáció tagjai is.

A hepatitis A fertőzés tünetei a következők lehetnek az NNGYK tájékoztatása szerint.

  • Hasi fájdalom, puffadás, hányinger, étvágytalanság
  • Rossz közérzet, láz, izom- és ízületi fájdalom
  • Sárgaság (a bőr és a szemfehérje besárgulása)

A betegség általában magától elmúlik néhány hét alatt, de a teljes felépülés akár 1-2 hónapig is eltarthat. Fontos, hogy a gyógyulás alatt kerülni kell az alkoholt és más, a májat terhelő anyagokat. Súlyos esetekben kórházi kezelésre is szükség lehet.

A fertőzés ellen egyébként vényre, de térítésmentesen kapható védőoltás is a gyógyszertárakban. z NNGYK oltóközpontjában is lehetőség van az oltás beadására, térítés ellenében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában