2025.03.01. 20:20
Emmer Róbert a néptánc tatabányai nagykövete - ő lehet az Év embere
A Kemma.hu és a 24 Óra ismét keresi az Év emberét, és Emmer Róbert, a Tatabányai Bányász Táncegyüttes igazgatója is jelöltek között van. Ezúttal is olvasóink dönthetik el, hogy ki az, aki „nagyot ment” 2024-ben, ki legyen az Év embere!
Emmer Róbert 15 éve vezeti a Tatabányai Bányász Táncegyüttest, emellett számtalan rendezvény, program, valamint fesztivál szervezője is. Ha néptáncról van szó, neve szinte megkerülhetetlen, a műfaj tatabányai nagykövete. Az Év Embere 2024 jelöltje a Déva gála megálmodója, amit 20 éve szervez az erdélyi gyermekekért.

Fotó: S. G. / Forrás: 24 Óra
A Déva gála díszvendége Böjte Csaba, a dévai otthon alapítója, ferences rendi szerzetes. A két évtized alatt csaknem nyolcezer néző látta a káprázatos produkciókat, valamint a kétezer fellépő művészt. Nem elhanyagolható a Nemzetközi Koreográfus Verseny sem, amelyet már 11 éve szervez, és amely remek lehetőséget biztosít a tehetséges fiatalok bemutatkozásra.
Emmer Róbert nevéhez fűződik öt megyei Néptánc Fórum szervezése, továbbá másokkal és feleségével együtt a Tatabányai Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola megalapítása, utóbbi üzemeltetésében is fontos szerepet vállal immáron csaknem 20 éve.
A 2024-es év új kihívásokat tartogatott számára: megálmodott, tavaly pedig létrehozott egy hiánypótló rendezvényt: az első Kárpát-medencei Hivatásos Néptáncfesztivált, amelynek két napja alatt hivatásos táncosok mutattak részleteket a népi kultúra elemeiből. A debütálás annyira jól sikerült, hogy egymás után kétszer is sikerült megtölteni a Jászai Mari Színház, Népházat.
A szavazás menete
Az online szavazás során olvasóink március 12-én 11 óráig tudják leadni a szavazataikat. Egy jelöltre egy napon egy e-mail címről csak egy szavazatot adhatnak le, de több jelöltre is szavazhatnak. A szavazási oldalon a szavazatszámok nem lesznek láthatók.
Az Év embere Komárom-Esztergom vármegyei szavazásán a legtöbb szavazatot kapott jelölt nevét a szavazás lezárása után a Kemma.hu oldalon és a 24 Órában is közzétesszük.
A 2024-es Év embere díj jelöltjei:
- Bányai Krisztina, a Segítő Kéz a Kutyákért Egyesület elnöke
- Dr. Csák Ferenc, nyugdíjas orvos, háziorvos
- Dávid Balázs, Pro Urbe-díjas gátőr, a Duna őrzője
- Elek Gábor, az Esztergomi Vitézek szakmai igazgatója és vezetőedzője
- Emmer Róbert, a Tatabányai Bányász Táncegyüttes igazgatója
- Kocsis Márta, a Tatabányai Vízmű SE és Jackl Vivien úszóedzője
- Kreisz-Buzás Zsófi, táskatervező, a Sophie by Chance márka megalapítója
- Reinhardt Róbert, a tatabányai Roberto cukrászda tulajdonosa
- Szabó Ferenc, a Tatabányai Bányász Fúvószenekar karmestere
- Szeimann Zsuzsanna, a Bárdos Lajos Vegyeskórus vezető karnagya