2025.03.19. 19:32
Furgonos emberkereskedőktől tartanak a szülők, utánajártunk, mi az igazság
Egymást figyelmeztetik a szülők a közösségi oldalakon. A posztok szerint emberkereskedők környékezik meg a gyerekeket. Utánajártunk, hogy kell-e félniük a családoknak.
Több poszt is kikerült a közösségi oldalakra, amiben egymást figyelmeztetik a szülők, hogy egy férfi és egy nő próbál meg gyerekeket a furgonjukba csalni. A szülők a posztokban konkrét esetekről is beszámolnak. Elmondásuk szerint az emberkereskedők már Bokodon, Tatabányán és Tatán is próbálkoztak.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock
Az egyik bokodi iskolai csoportban egy szülő arról számolt be, hogy állítólag már az iskola igazgatója is óvatosságra intette a szülőket: "Ma reggel szülői jelzést kaptam, hogy az iskola mögött egy fehér furgonból kiszálló ismeretlen nő és férfi beszélgetésbe kezdett vele, és arról érdeklődött, hogy a szülő egyedül engedi-e iskolába a gyermekét vagy sem. A szülő gyanúsnak ítélte az esetet, ezért tájékoztatta az iskolát. Azóta minden osztályban megbeszéltük a gyerekekkel a problémát, és további segítséget kérünk. Nem szeretnénk senkit megijeszteni, de a tatabányai és oroszlányi jelzések után nagyobb odafigyelésre, óvatosságra van szükség minden család részéről!"
A rendőrökhöz nem érkezett fehér furgonos emberkereskedőről jelzés
A poszthoz sok hozzászólás érkezett. Van, aki szerint már a sárbereki iskolánál is látták a párost, de már egy tatai iskolában is intézkedést vezettek be az esetek miatt. Van, aki szerint cukorkával próbálják elcsalogatni a gyerekeket, mások szerint útbaigazítást kérnek. Többen is azt írták, hogy már feljelentést is tettek az ügyben a rendőrségnél. Az említett hölgy azonban már nem szerepel a körözési listán, feltehetően azóta rendőrkézre került. A férfi ellen azonban még 14 elfogatóparancs van érvényben. Többek között a Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrfőkapitányság 18. évét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberkereskedelem miatt keresi B. Zs-t.
A Kemma.hu megkérdezte a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőrfőkapitányságot, hogy van-e oka a szülőknek a pánikra? Válaszukból megtudtuk, hogy az ügyben hozzájuk nem érkezett még feljelentés.
– Amennyiben a rendőrség tudomására jut, illetve feljelentés, jelzés érkezik egy esetről, felhívást teszünk közzé a település megnevezésével. Ezúttal nem történt ilyen, így egy más ügyben, más vármegye által közzétett körözési információ kelt önálló életre a közösségi oldalakon – válaszolta a rendőrség, akik arra figyelmeztetnek mindenkit, hogy a nem hivatalos információk közlése miatt is pánikba eshet szülő és diák, tanár.
Nem győzzük felhívni a figyelmet arra, hogy amennyiben bárki bűncselekmény előkészítésére, elkövetésére utaló információk birtokába jut, a rendőrséget hívja fel haladéktalanul, ne a közösségi oldalakon tegye közzé értesüléseit!
– kérték.
A napi, bevált gyakorlat szerint az iskolaőrök és a pedagógusok folyamatosan figyelnek, és nyomon követik az intézményekben történő eseményeket. Reméljük, ez az eset is arra világít rá, hogy érdemes a gyermekeinkkel erről a közös felelősségről beszélgetni, valamint arról, hogy kitől, hogyan kérhetnek segítséget, amikor bajba kerülnek, vagy nem érzik magukat biztonságban.
A rendőrség tanácsokat is adott a szülőknek:
- A gyerekek figyelmét visszatérően fel kell hívni arra, hogy amikor az udvaron vannak, ne menjenek a kerítéshez, idegennel ne álljanak szóba.
- A pedagógusok figyelmébe azt ajánlják: az udvaron tartózkodás esetén fokozottan figyeljenek a kerítés mellett megálló, gyerekeket figyelő emberekre, ne engedjék a diákokat szóba állni senkivel. Gyanús személy esetén hívják a rendőrséget. Fokozott figyelem, óvatosság, odafigyelés szükséges.
- Szülők részére azt javasolják: a gyermekeikkel beszélgessenek el arról, hogy kivel mehetnek haza, és ne beszélgessenek, ne álljanak szóba idegenekkel, ne menjenek ki a tanórák alatt az intézményből!