Szavazás

2025.03.10. 09:44

Célegyenesben Tata szeretett gyermekorvosa a Szent-Györgyi Albert Orvosi díjért

Március 10. éjfélig szavazhatunk a Szent-Györgyi Albert orvosi díj jelöltjeire. Tata szeretett gyermekorvosa, dr. Válóczi János is versenyben van a díjért.

Mint arról korábban már beszámoltunk, kevés olyan ember van, akit annyi szeretet és elismerés övez, mint dr. Válóczi Jánost, Tata legendás gyermekorvosát. A közösség évtizedek óta ragaszkodik hozzá, és most, amikor egészségi állapota miatt visszavonult, még inkább érezheti, milyen mély nyomot hagyott a város életében. Már önmagában az is óriási megtiszteltetés volt számára, hogy valaki érdemesnek találta a Szent-Györgyi Albert Orvosi díjra, de ami ezután történt, az minden képzeletet felülmúlt.

Még hétfő éjfélig szavazhatunk a Szent-Györgyi Albert orvosi díj jelöltjeire. Tata szeretett gyermekorvosa, dr. Válóczi János vezeti a listát.
Válóczi doktor úr 53 évet dolgozott gyermekorvosként,  éjjel-nappal, mindig a betegei voltak az elsők
Fotó: beküldött

A jelölésen senki sem csodálkozott. Hiszen több generáció nőtt fel Válóczi doktor úr óvó kezei között. Mint megírtuk, az elmúlt hónapokban egészségi állapota miatt már nem tudta vállalni kis betegeinek ellátását. Azonban az a hihetetlen szeretet, ami azóta is körbe veszi a gyermekorvost bizonyítja, hogy a legnagyobb elhivatottsággal végezte az elmúlt évtizedekben munkáját. 

Dr. Válóczi János 53 évig szolgálta hivatását, mindig a betegeit helyezve az első helyre. Nappal, éjjel, hétköznap és ünnepnap egyaránt ott volt, ha szükség volt rá. Négy generáció nőtt fel a kezei között, és most ezek az emberek hálájukat fejezik ki iránta. Zsuzsanna elárulta, hogy édesapja bár sosem szerette a felhajtást, mégis meghatódott attól a rengeteg üzenettől és szeretettől, ami felé árad. Lánya elmondása szerint nem is tudott hirtelen mit kezdeni azzal, hogy – az Északnyugat-magyarországi régióban, ahol jelölék – győri, veszprémi kórház nagynevű orvosaival szemben vezet a szavazáson. A legtöbb szavazatot pedig olyanoktól kapta, akik ismerik. Zsuzsanna szerint ennél nagyobb szeretet nincs is.

A szavazás március 10-én, hétfőn éjfélkor zárul.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában