A világ pusztulása

– Adhatok egy szórólapot a világ pusztulásáról? – nézett rám hatalmas szemekkel az idős hittérítő néni. Azonban nemcsak a szeme volt hatalmas, hanem a mosoly is, aminek kíséretében nyújtotta felém a tájékoztatót. Udvarisan megköszöntem, de nem kértem az olvasmányt. Gondoltam, ki olvasna szívesen saját haláláról. Az asszonyság nem értette az ellenvetésem, én pedig azt nem, miért nem dönthetem el, hogy mit olvasok szívesen. Tovább érvelt a lapjai mellett. Mint mondta, Isten mindent lát, mindenről tud, ő, mármint a néni ezért dolgozik. Jött a végső löket: „Úgyis mindenkinek meg vannak számlálva a napjai”. Megkönnyebbültem, hogy ez a kis írás még beleférhetett.