2025.02.19. 18:22
A békéért futottak a tatai dandár katonái
Több száz egyenruhás futott február 18-án, kedden reggel a fagyos időben az Öreg-tó partján. A tatai dandár idén is megrendezte a „Futás a békéért” programját.
A fagyos idő sem tántoríthatta el a katonákat, hogy idén is részt vegyenek az emlékfutáson. Ezúttal az Öreg-tó partján zajlott a bemelegítés, majd a tatai dandár katonái, illetve a csatlakozó társszervek résztvevői együtt indultak neki a négy és fél kilométeres távnak.

Fotó: Fotók: Kertész László, Vasadi Zoltán István / Forrás: Facebook/MH Klapka György 1. Páncélosdandár
A Nemzetközi Katonai Sporttanács (CISM) azzal a céllal jött létre még 1948-ban, hogy a sporton keresztül erősítse a békét és az együttműködést. Ennek apropóján 2006 óta minden évfordulón közös futást szerveznek a tagországok számára, amihez hazánk is rendre csatlakozik.
A futáson természetesen részt vett Tóth István ezredes is, a tatai dandár parancsnoka, aki a Tatai Televíziónak elmondta, hogy a városban már hagyománya van ennek a rendezvénynek, amelyet a dandár rendszerint a tóparton szervez meg.
Hagyomány a tatai dandárnál
– Nemcsak a katonák, hanem a város és a vármegye vezetése, a társszervek, valamint a kadétprogram diákjai is részt vesznek a futáson. Az esemény célja nem a versenyzés, hanem a közösségépítés és a közös mozgás öröme. Az idei táv mintegy 4,5 kilométer volt, amelyet együtt teljesítettek – mondta a parancsnok. A katonák tavaly a Cseke-tavat futották körbe kétszer, amiről a Kemma.hu videót is készített.