Petőfi Rádió

2025.02.08. 08:51

„Értéket szeretnénk teremteni”— bemutatkozik a Chowteez

A feltörekvő tatai zenekar az ismertsége növelése mellett fontosnak tartja az önazonosságot. A Chowteez csapata 2023-ban kezdte a zenélést, és azóta már a Petőfi Rádióban is szerepeltek.

A még fiatalnak mondható zenekar gőzerővel menetel előre a zeneipar sokszor áttörhetetlen falain. Kisebb fesztiválok és a Campus fesztivál fellépőgárdájában is szerepeltek már, sőt élő koncertet adtak a Petőfi Rádió Hajrá Magyarok című műsorában. A Chowteez zenekarral legutóbb a Petőfi Tv beszélgetőműsorában találkozhattunk.

A tatai zenekar nemrég a Petőfi Rádióban szerepelt
A tatai zenekar nemrég a Petőfi Rádióban szerepelt
Forrás:  beküldött

A Petőfi Rádió és mindenek előtt: az indulás

Ruska Péter, az együttes gitárosa mesélt a zenekar történetéről. A munka és a baráti kapcsolatok révén ismerte meg egymást a három művész. Péter és Anna is a tatai Peron Music-nál tevékenykedik. 

A folyosón sétálva meghallottam egy énekhangot és egy dalt. Az énekesnél rákérdeztem, hogy mi ez a dal. Anna válaszolt, hogy a saját szerzeménye. Így ismertük meg egymást

— kezdte a történetet Péter. A gitáros azonnal tudta, hogy szeretne együtt dolgozni Fónyad Annával. A trió aztán Tóth Kristóf dobossal lett teljes, aki egy tagváltás után érkezett a csapatba. 

Így dolgozunk azóta hárman együtt, és nem tervezzük abbahagyni. Legnagyobb célunk a világuralomra törés! A viccet félretéve, szeretnénk önmagunkhoz hűek maradni, és minél több emberhez eljutni a környéken. És mindeközben valahogy értéket teremteni

— folytatta a gitáros.

Nem kell sokat várnunk, hogy élőben is láthassuk a zenekart
Nem kell sokat várnunk, hogy élőben is láthassuk a zenekart
Forrás:  beküldött

Komoly témák, fogyaszthatóbb közegben

Az együttes dalai komoly, mély témákat dolgoznak fel. Olyanokat, mint a testképzavar vagy éppen saját magunk elfogadása. A szövegek felelőse teljes mértékben Anna, akihez az ötletelés későbbi szakaszában csatlakozik Péter és Kristóf. A csapat közösen dolgozik tovább a dalszerzésen és hangszerelésen. Végül pedig, csakúgy mint az Arcidra zenekar, Kremán Patrik producer-hangmérnökkel stúdióznak. A zenekar minden esetben saját szerzeményeivel dolgozik, nem készít feldolgozásokat.

Hamarosan koncert

A friss, rockosabb hangzású együttes jelenleg három kiadott dallal büszkélkedhet. Az érdeklődők legközelebb az A38 hajón március 13-án, az Arcidra évfordulós koncertjén találkozhatnak élőben a zenekarral.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában