2025.02.07. 17:47
Eddig biztos nyitva lehet a Fényes Szauna
Az év első tatai testületi ülésén sok vitás kérdés került szóba. Azonban a Fényes Szauna hasznosításáról ezúttal sem tudtak dönteni a képviselők.
Az elmúlt hónapok egyik legnagyobb vitája a tatai testületi üléseken a Fényes Szauna üzemeltetésére kiírt pályázat volt. A januári találkozón sem sikerült megegyezésre jutnia a feleknek, miután a Füge képviselőjének módosítási javaslatai után Michl József polgármester levette a napirendről az ügyet.

Fotó: Fényes Szauna/Facebook
A polgármester azt mondta, hogy a javaslat egy részét, ami a bérleti díj emelésére vonatkozott, be tudná fogadni az előterjesztésbe. Azonban vannak olyan módosítások, amit még pontosítani, illetve egyeztetni kell, mielőtt esetleg beemelnék a pályázati kiírásba. Így egyelőre nem született döntés a Fényes Szauna ügyében.
Áprilisig van szerződése a Fényes Szauna üzemeltetőjének
Azonban az indulatok ezzel nem csillapodtak. Több, a tatai szaunával kapcsolatos állítás is megjelent a közösségi oldalakon, ami heves vitákat váltott ki. Szekeres Aliz, a FÜGE képviselője a Tatai Televíziónak adott interjújában arról beszélt többek között, hogy azt szeretnék, ha a szauna üzemeltetője biztosítaná a Grófi-tónál is az úszómestert. Ugyanis a szauna vendégek nagy része megmártózik a tóban. Szerinte ez nem választható lehetőség, hanem törvény írja elő. Illetve szeretnék, ha rendeznék a szauna büféjének és fedett teraszának a tulajdonviszonyát is. A Füge képviselői egyébként korábban arra is tettek javaslatot, hogy a tatai önkormányzat cége, a Városkapu Zrt. üzemeltesse továbbiakban a szaunát.

Fotó: Fényes Szauna/Facebook
A Tatai Fidesz közösségi oldalán is reagáltak a Fényes Szauna körül kialakult vitára. Mint írták, novemberi pályázati kiírásra a már több mint 30 éve a szaunát működtető cég jelentkezett egyedül. Ők szeretnék tovább fejleszteni a tataiak és környékbeliek által kedvelt helyet. A Városkapu Zrt.-nek, ezáltal az önkormányzatnak ez a létesítmény fix, jelentős bevételt termel közvetlenül bérleti díj formájában és közvetetten is azzal, hogy látogatókat vonz a Fényesre.
A Fidesz posztja szerint több egyeztetés történt a felek között. Például a polgármester és Kvittung Dániel alpolgármester együtt, személyesen is tárgyalt a pályázó cég vezetőjével.
– Egy munkanappal a döntéshozó képviselő-testületi ülés előtt érkezett Szekeres Aliz képviselőtől módosítási javaslat. Ebben olyan jelentős változások szerepeltek, amelyek egyszerre okozhatnak hátrányt a Városkapu Zrt-nek, ezáltal az önkormányzatnak, de valójában a bérbe vevőnek is. Vagyis az egész szerződéses konstrukciót és ezáltal a pályázati kiírást újra kellett volna tervezni – írták a posztjukban. Hozzátették, hogy a képviselő-testület ülése nem arra van, hogy jelentős, önkormányzati vagyont érintő pályázati kiírást, szerződést szövegezzenek a képviselők mondatról mondatra.
A Kemma.hu megkérdezte a Városkapu Zrt. vezetőjét, Pálházy Nándort, hogy a Fényes Szaunát meddig használhatják még a tataiak. A vezérigazgató elmondta, hogy jelenleg március 31-ig van szerződésük, addig az üzemeltető rendelkezik a nyitva tartásról. Pálházy Nándor kérdésünkre azt is elmondta, hogy amennyiben az önkormányzat arra utasítja a Városkapu Zrt-t, a cég természetesen át tudná venni a szauna üzemeltetését.