2025.02.16. 16:55
Bajnok lett a tatai dandár
Immár második alkalommal érdemelték ki a tatai katonák a vándorserleget.
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár közösségi oldalán számoltak be arról, hogy katonáik hittel, becsülettel ismét győztek. Tatai katonák az első helyen végeztek a laktanyák bajnokságán.

Fotó: honvedelem.hu/Pintér Ákos
Mint írták, a Magyar Honvédség 2024 évi katonai sportbajnokságainak összesített pontversenye alapján a tatai dandár nyerte a Honvéd Vezérkar főnökének vándorserlegét, egymást követően másodszor.
A dandár sportolói ünnepélyes keretek között vehették át elismeréseiket Kajári Ferenc altábornagytól, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettesétől. Az összetett első helyezésért járó kupát a dandár vezetése nevében Balog Nándor főhadnagy, testnevelő tiszt vette át, aki minden egyes megmérettetés kapcsán magas szakmai tudással segítette a csapat felkészítését. A tatai katonák kiemelkedően szerepeltek az MH Mezei futóversenyén, ahol többek között a férfi és a női egyéni első helyezést is megszerezték. A lőbajnokságon és a katonai háromtusa bajnokságon is szintén tatai katona hozta haza az első díjat, a járőrverseny győztes csapata is Tatáról került ki.