Ádáz küzdelem

Még bőven a „boldog békeidőket” írtuk, az energiaár-robbanás előjelei még csírájában sem voltak jelen, a mostaninál jóval kevesebben izgultak azon, hogy hány köbméter gáz megy el éjszaka fűtésre. Pedig abban a hideg januári időszakban éjjelente -20 Celsius-fok alá is csökkent a hőmérséklet, a kazánok nem győzték melegíteni az ingatlanokat. Aztán jött a covid, az Európát alapjaiban megrázó és azóta is tartó háború, majd az emelkedő árak váltak mindennapos beszédtémává. Akkoriban bele sem gondoltam abba, hogy pár év múlva már nem egyszerűen csak felcsavarják sokan a termosztátot, hanem azon fognak tanakodni, mivel váltsák ki a gázfűtést, ami egyre nagyobb költségeket jelent a családoknak. Jött az ügyeskedés, a matek és a nagy dilemma: ki-ki a fában és a szénben látta az alternatívát, más az elektromos fűtőpanelekre szavazott, de egyre többen szánták rá magukat a hűtő-fűtő klímák telepítésére. Az esztétika másodlagos szempont lett, hiszen kevésbé számít manapság, hogy a kültéri egység mennyire rontja a ház kinézetét, sokkal inkább az számít, hogy ne fagyjanak meg a lakók. Lassan már azt kell megszámolni egy utcában, vagy egy lakótelepen, hogy kinek nincs még klímája, annyira általánossá vált a jelenlétük. A mumus viszont évente kétszer is visszatér, így a hideg tél után a forró nyár elleni küzdelemben is a klímák váltak a legfontosabb fegyverekké.