Elismerés

2025.01.24. 06:54

Wallenberg-díjat kapott az esztergomi iskolaigazgató

Raoul Wallenbergről, a nyilas uralom alatt üldözöttek tízezreit megmentő diplomatáról elnevezett elismerést Budapesten vette át az igazgató. A Wallenberg- díjat idén összesen hatan kapták meg.

A Wallenberg-díjjal azok tevékenységét ismerik el, akik hitéleti tevékenységükkel hozzájárulnak népek, vallási közösségek együttéléséhez, méltó példát mutatva humanizmusból, írta a Magyar Kurír. Az esztergomi Meszlényi-iskola igazgatójának is megítélte a díjat a Raoul Wallenberg Egyesület.

Raoul Wallenbergről, a nyilas uralom alatt üldözöttek tízezreit megmentő diplomatáról elnevezett elismerést Budapesten vette át az igazgató. A Wallenberg- díjat idén összesen hatan kapták meg.
Baranya István (balra), Erdő Péter és Szili András
Fotó: Merényi Zita / Forrás: magyarkurir.hu

Raoul Wallenberg szellemében dolgozik a díjazott

A díj azok áldozatos munkáját, emberi, közösségi magatartását ismeri el, akik tevékenységükkel, életútjukkal példát mutatnak a Magyarországon hátrányos helyzetben élők, diszkriminációt elszenvedők érdekében, az emberi és állampolgári jogok érvényesítésében kifejtett tevékenységükkel – olvasható a civil szervezet honlapján.

A díjátadón részt vett Erdő Péter Esztergom-Budapesti bíboros, prímás és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatósága (EKIF) képviseletében Oláh Gábor tanügyi igazgató. 

Az elismerést hatan vehették át: Szili András plébános; Baranya István, a Meszlényi Zoltán Katolikus Általános Iskola igazgatója; Babits Antal vallásbölcselő, bibliakutató; Glonczi László integrációs oktatási szakértő, Hárs Gábor diplomata, közéleti aktivista, valamint Surányi András filmrendező, egyetemi oktató.

Raoul Wallenbergről, a nyilas uralom alatt üldözöttek tízezreit megmentő diplomatáról elnevezett elismerést Budapesten vette át az igazgató. A Wallenberg- díjat idén összesen hatan kapták meg.
A díjazottak: Szili András, Hárs Gábor, Glonczi László, Baranya István, köztük Erdő Péter, bíboros, majd Babits Antal és Surányi András. Mellettük Andreas Attorps, a budapesti svéd nagykövetség munkatársa
Fotó: Merényi Zita / Forrás: magyarkurir.hu

Baranya István tanító, tanár, pszichológus a Meszlényi Zoltán Katolikus Általános Iskola igazgatója. Az intézményvezetőt Gyetván Gábor, az EKIF főigazgatója ajánlotta a díjra.

Az igazgató 28 éve vezeti az intézményt, 41 éve van a pályán, áll méltatásában. Iskolája kezdettől fogva felvállalja a hátrányos helyzetű gyerekek nevelését, teszik ezt ma a katolikus értékrend iránt elkötelezetten, a tantestület támogató közegében. Az orosz–ukrán háború alatt 120 ukrán menekült tanulót fogadtak be. Az intézmény 2020-ban került az EKIF fenntartásába.

Raoul Wallenbergről, a nyilas uralom alatt üldözöttek tízezreit megmentő diplomatáról elnevezett elismerést Budapesten vette át az igazgató. A Wallenberg- díjat idén összesen hatan kapták meg.
A Wallenberg-díj
Fotó: Merényi Zita / Forrás: magyarkurir.hu

Számos roma származású fiatal számára adott oktató-nevelő munkájuk kitörési lehetőséget, akik ma már államtitkárként, főigazgatóként, válogatott sportolóként, képviselőként, sikeres vállalkozóként állják meg a helyüket. Baranya István több alkalommal volt nemzetközi konferenciák előadója, így mutathatta be Párizsban a szegény cigány származású tanulók magyarországi nevelését. 

Az igazgató hitvallása: mindannyian Isten gyermekei vagyunk. A díj átvételekor így szólt:

Legyünk elfogadóak, hogy együtt dolgozhassunk. Valljuk, hogy a sokszínűség Isten ajándéka, ebből ered a hit, a szeretet ereje, ami tapasztalatom szerint mindenre magyarázat és megoldás.

Andreas Atorps, a budapesti svéd nagykövetség munkatársa a díjátadón mondott köszöntőjében kiemelte: a világban, ahol mindig sok a sötétség, a háború, a rasszizmus, antiszemitizmus, sok csillagra van szükség, akik fényt árasztanak és utat mutatnak.

A díjhoz Erős Gábor országgyűlési képviselő is gratulált Baranya Istvánnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában