Tragédia

2025.01.20. 07:45

Siklóernyős tragédia: továbbra sem kér bocsánatot a pilóta

Közel egy év után másodfokon folytatódott a katonai helikopterpilóta tárgyalása. Az elhunyt családja szerint a vértesszőlősi siklóernyős tragédia óta nem kért bocsánatot a pilóta.

Az elsőfokú ítélet után közel egy évvel kellett újra bíróság elé állnia a vértesszőlősi siklóernyős tragédia vádlottjának. A katonai helikopter pilótáját tavaly nyolc hónap – két év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélték. Január 17-én, a Fővárosi Ítélőtáblán másodfokon mégis úgy döntött a bíró, hogy minden vád alól felmenti. A család azonban ebbe nem törődik bele.

Bár a bíróság első fokon meghozta az ítéletét a négy évvel ezelőtt történt siklóernyős tragédiával kapcsolatosan, az mégsem jogerős. A siklóernyős családja ugyanis fellebbezést nyújtott be.
A vértesszőlősi siklóernyős tragédia tárgyalása másodfokon folytatódott. A katonai helikopter pilótáját továbbra sem tiltották el a repüléstől
Fotó: Goletz-Deák Viktória / Forrás:  24 Óra

Oroszi Angéla, az elhunyt Zsolt nővére a Kemma.hu kérdésére elmondta, hogy a másodfokú tárgyaláson meghallgatta a bíró a védelem ügyvédjét, aki szerint a pilóta ártatlan. Majd a jogutód, vagyis az elhunyt Oroszi Zsolt nővérének ügyvédje következett, aki az ügyészséggel egyetértve fenntartotta azt, hogy a vádlottat tiltsák el a repüléstől. Illetve kérte az ügy minősítésének módosítását, ugyanis szerinte nem gondatlan veszélyeztetés történt. Azonban a kérést most sem fogadták el. 

Siklóernyős tragédia: nem csillapodik a gyász

A Kemma.hu kérdésére Angéla azt is elmondta, hogy a bíró hosszan indokolta a döntését, miszerint a vádlott nem bűnös egyik vádpontban sem. Véleménye szerint nem történt szabályszegés, illetve a gondatlanság sem áll fenn, mert a pilóta a rádióban jelezte, hogy egyeztetni akar a mentést irányító parancsnokkal. Ez ugyanis már kimeríti a gondosságot. Függetlenül attól, hogy az egyeztetés végül nem valósult meg. 

Angélától azt is megtudtuk, hogy a pilóta újra vallomást tett a bíróság előtt, amiben elmondta, nem tartja felelősnek magát a történtekben. Mint fogalmazott, már csak két éve van vissza a nyugdíjig, és a baleset óta is rendszeresen repül, baleset és gond nélkül. Az ő élete a repülésről szól, amiről nem szeretne lemondani. Angéla szerint egy dolog azonban még mindig nem hangzott el a pilóta szájából. És ez a bocsánatkérés.

Amikor az elsőfokú tárgyalás végén az utolsó szó jogán beszélt a pilóta, azt mondta felém fordulva, hogy ő nem olyan ember, aki ne fejezné ki részvétét, de ő katona, felettesei vannak, akik arra utasították, hogy az eljárás végéig semmilyen kapcsolatba ne kerüljön velem. Úgy látszik ez még mindig fennáll, mert azóta sem kért bocsánatot tőlünk 

– szögezte le a gyászoló nővér.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában