Bemutatás

2025.01.23. 09:24

Bánhidai Civil Fórumra várták a nonprofit szervezetek képviselőit

A Bánhidai Baráti Kör Egyesület kezdeményezte, majd a Komárom-Esztergom Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központtal együttműködve szervezte meg az I. Bánhidai Civil Fórumot a Puskin Művelődési Házban.

Ősz Csaba, a baráti kör alelnöke köszöntötte a megjelent civil szervezetek képviselőit, majd Visegrádi József, a szervezet elnöke mutatta be a bánhidai egyesület működését. Kisfilmet is láthattak a jelenlévők, amely a 2024-ben lebonyolított programokba nyújtott betekintést.

A találkozó célja volt, hogy megismerjék egymást a bánhidai kötődéssel működő szervezetek, s programjaikat ismertessék, valamint megkeressék a további együttműködés lehetőségeit.

Mecseki Melinda, a Komárom-Esztergom Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ elnöke kifejtette: örülnek a kezdeményezésnek, a tematikus programnak, amely mellé állt a központ is. Bemutatta röviden a szervezete működését, kiemelve több programot, pályázatot is.  

Visegrádi József szólt lehetséges informális együttműködésről, közös pályázatok lehetőségéről is, esetleges erőforrások megosztásáról a szervezetek között.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában