Számtan

2024.09.19. 18:59

Óriási jutalmat kaphat Lusztig Péter

Októbertől minden bizonnyal két alpolgármestere is lesz Tatabányának, ám még a jelenlegi jutalmazása is komoly kérdéseket vetett ma fel. Szücsné tervei szerint 16 milliós keretből fizetné ki a leköszönő Lusztig Pétert.

Kemma.hu

Többször nekifutottak már a tatabányai képviselők a költségvetés-módosításnak, ám egyszer sem sikerült dűlőre jutniuk. Szücsné Posztovics Ilona polgármester megszorító csomagjait folyamatosan leszavazzák, érdemi változás nem történt az ügyben július óta. Most egészen új elemek is napvilágot láttak.

Szücsné alpolgármestere, Lusztig Péter jutalma bekerült a módosító javaslatok közé
Szücsné alpolgármesterének jár a tisztes jutalom?
Forrás: OTV

Képviselői (255 millió 663 ezer 512 forint), körzeti (95 millió 889 ezer 986 forint) és városi fejlesztések (295 millió 225 ezer 096 forint), valamint a PTSE jégpálya (40 millió forint) megvonása. Ezek szerepelnek az elvonandó tételeket tartalmazó lista élén, és a több mint 1 milliárdos költségvetési hiányt hivatottak „betömni”.

A szeptember 19-i ülés legfontosabb napirendi pontja volt a költségvetés-módosítás. Újra. Magyarné Kocsis Andrea (Fidesz-KDNP) pénzügyi bizottsági elnökként tárgyalásra alkalmasnak nyilvánította a költségvetést. Azaz, arra érdemesnek tartotta volna, ha nem szembesül azzal a ténnyel, hogy az óvárosi és felsőgallai minibölcsőde nem készült el időre, és ez a csúszás meglátszik a számokon is. Magyarné szerint:

85 millió forintot vissza kell fizetni, összesen pedig 335 millió forinttal került többe...

– befejezni már nem tudta a mondatot, ugyanis letelt a hozzászólásra szánt időkeret.

Komoly nézeteltérést váltott ki, hogy minden bizonnyal két alpolgármestere lesz Tatabányának októbertől. A hozzászólók szerint a döntés nem jogszabály szerinti, erkölcstelen és politikai ízléstelenségről vall. Ez utóbbi Boda Bánk László (Mi Hazánk Mozgalom) szájából hangzott el, ahogyan az is, hogy megadtak minden esélyt arra, miért ne szavazza meg most sem a költségvetés-módosítást.

A komoly állásfoglalás mögött nyilvánvalóan megbújt más is. Mint kiderült, Szücsné 16 millió forintot különít el arra, hogy az alpolgármesteri székből távozó Lusztig Péternek jutalmat – többek szerint tisztes végkielégítést – adjon, és Lusztig az évek alatt felhalmozódott, ki nem vett szabadságai után is megkapja a jövedelmét. A milliókból továbbá arra is szánt némi pénzt a városvezető, hogy októbertől a főállású alpolgármester mellett társadalmi megbízatásúalpolgármestere is legyen a városnak.

Szücsné terveit ismét leszavazták

Bereznai Csaba (Fidesz-KDNP) hozzászólásában előrevetítette, hogy negyedjére sem szavazza meg a költségvetés módosításának javaslatát. Mint azt a kormánypárti képviselő mondta, nem hiszi el, hogy a Móra-iskola felújítására nincs a városnak 40 millió forintja.

Végül nem is történt semmi meglepetés: öten igennel szavaztak, tíz képviselő tartózkodott, egy pedig nemmel voksolt Szücsné Posztovics Ilona előterjesztésére, az idei költségvetés módosítására. Jelen állás szerint a döntés már az októberben felálló testület dolga lesz, ha csak addig nem hívnak össze még egy rendkívüli tanácskozást. Mint tették azt korábban is ebben a témában, júliusban. Sikertelenül.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában