2024.09.10. 07:00
Két vármegyei szervezet is szociális farm védjegyet kapott
Szociális farm fórumot rendezett a Magyar Szociális Farmszövetség Budapesten.
A rendezvényen tizenhat szervezet vehetett át szociális farm tanúsító védjegyet, köztük a komáromi Kemence Egyesület és a tatai Esőemberekért Egyesület.
A rendezvényen Jakubinyi László, a Magyar Szociális Farmszövetség elnöke és Schmelcz Gézáné, a szövetség alelnöke köszöntötten a résztvevőket. Később Gyimesi Andrea Viktória, a Magyar Államkincstár Vidékfejlesztési Támogatások Főosztályának Helyi Partnerségek és Kezdeményezések osztályának vezetője és Tószegi Orsolya, agrárfejlesztési referens válaszolt a Közös Agrárpolitika (KAP) pályázatokkal kapcsolatos kérdésekre.
Ezt követően Janza Frigyes, az Ex Ante Kft. részéről a pályázatírói szempontokról adott tájékoztatást a jelenlévőknek. A védjegyek átadásakor Maácz Miklós vezető kormányfőtanácsos, az Agrárminisztérium KAP Koordinációs Főosztályának vezetője azt hangsúlyozta, fontosak a mezőgazdaságon túl vidékfejlesztési intézkedések, amelyeket a szociális farmokra vonatkozó pályázat tartalmaz.