2024.09.23. 16:00
Menhelyről menhelyre: az árvíz elől kellett kimenteni a négylábúakat
Az esztergomi ebrendészeti telepen az árvíz miatt rendkívüli intézkedéseket kellett hozni.
Az ottani kutyák biztonságát szem előtt tartva, Oroszlányba szállították őket átmeneti időre. A részletekről Thüringer Ferenc, ebrendész számolt be az OVTV stábjának.
Mint azt az ebrendész elmondta, 150 kutyának volt várható a kitelepítése. Az Oroszlány Város Önkormányzat Ebrendészeti telepe összesen 7 kutyát fogadott be Esztergomból. Thüringer Ferenc elmondta, hogy főként azokat a kutyákat kellett elszállásolniuk, amelyeket más telep nem tudott befogadni. Ezek a négylábúak antiszociálisak, így külön figyelemmel voltak irányukba az ebrendészet tagjai. A kutyák etetését az esztergomi Bogáncs Kutya- és Kisállatotthon Alapítvány állta, az oroszlányi telep a helyet biztosította.
– Telepünkön mindig figyelünk arra, hogy legyen szabad helyünk a vészhelyzetek esetére, éppen ezért tudtuk biztosítani nekik is a helyet – mondta Thüringer Ferenc.
Miután az árvíz okozta helyzet gyorsan megoldódhat, az esztergomi ebrendészet teljes körű takarításon esik át. Ebben az oroszlányi ebrendészet is segítséget nyújt, hogy minél gördülékenyebben menjen a munkafolyamat és a négylábúak visszatérhessenek otthonaikba. Az ebrendész hozzátette: a most befogadott állatokat az esztergomi telepről lehet majd örökbe fogadni.
– Ezek a kutyák karantén időn túl vannak már, oltottak és chippel el vannak látva, de mennek vissza az esztergomi ebrendészeti telepre, mert onnan fogják örökbe adni őket. Megígértük, hogy ha elvonul az ár, a sok iszap és törmelék eltakarításában is fogunk segíteni – mondta Thüringer Ferenc.
Az árvíz okozta rendkívüli helyzet jól példázza az összefogás erejét. Az oroszlányi és az esztergomi ebrendészeti telep együtt dolgoznak azon, hogy a kutyák minél hamarabb visszakerülhessenek otthonaikba és biztonságban legyenek a továbbiakban is.